„Ha Orbán azt hiszi, hogy támogatjuk, akkor meg van őrülve”

Orbán Viktort a múlt héten levélben kérték fel az európai pártcsaládok vezetői, hogy Magyarország támogassa az Európai Bizottság javaslatát az Európába érkező menekültekkel kapcsolatos felelősség megosztásáról és egy állandó menekültügyi rendszer felállításáról, de a kormányfő ezt a levelet "eltitkolta" - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Molnár Csaba.
Azt mondta, hogy a levelet - amelynek másolatát bemutatta - az Európai Néppárt mellett a Szocialisták és Demokraták frakciójának és a Liberálisok és Demokraták Európáért képviselőcsoportjának vezetői írták alá.

Felidézte, hogy az EU belügyminiszterei hétfőn tanácskoznak, és késő délutánra várhatóan döntést is hoznak a menekültkvótáról és a határrégióban lévő tagállamokban felállítandó regisztrációs központokról.

Molnár Csaba azt jósolta, hogy ha Magyarország kimarad a menekültügy közös megoldásából, akkor nem lesz esély arra, hogy átvegyék tőlünk azt az 54 ezer menekültet, akiknek az átvételéről az eddigi tervek szóltak. Emellett a jövőben sem pénzt, sem személyzetet, sem pedig infrastruktúrát nem kapunk a probléma megoldására - folytatta, hozzátéve: komoly esélye van annak is, hogy Magyarországot kizárják a schengeni határvédelmi övezetből, valamint az uniós források elosztásából.

Amennyiben Orbán Viktor azt hiszi, hogy a demokratikus ellenzéki pártok támogatni fogják a kormány menekültekről és a hadsereg határon való bevetéséről szóló javaslatát, akkor "meg van őrülve" - reagált Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető hétfői, az ellenzék támogatását kérő szavaira.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.