Ha megcsörren órán a mobil, a tanár elveheti

Sőt akkor is joga van ehhez, ha a gyerek csak játszik a telefonnal. A készüléket csak a szülőknek adják vissza a nap végén – ez a házirend néhány iskolában.    

Egy békéscsabai intézmény szerint ki kell kapcsolni órán a mobilt, és a táskában vagy a diák zsebében kell tárolni azt. Egy nagymama arra panaszkodott, hogy egész nap nem tudta elérni emiatt az unokáját. A gyerek az iskolavezető szerint már „többszörös visszaesőnek" számít ilyen ügyekben – írja a beol.hu.

Az intézkedésre azért volt szükség elsősorban, mert egyszer tanítás közben egy gyerek felvételt készített egy másik tanulóról, és azt azonnal meg is osztotta egy közösségi oldalon. A szülők felháborodása miatt a személyiségi jogok érdekében hozták meg akkor ezt a döntést.

Bár a legtöbb szülő egyetért, a szabály nem aratott osztatlan sikert. Az oktatási jogok biztosa is aggályosnak tartja az intézkedés azon részét, miszerint csak a szülőnek adják ki a telefont. Az, hogy a nyugodt tanítás érdekében elvehetik a tanárok a készüléket, rendben van, de hogy kicsöngetés után is maguknál tartják, már nem. A gyerekek tulajdonát ugyanis nem lehet jogszerűen elzárni, miután vége az órának.

A szabály egyébként nem egyedi, más iskolában is alkalmaznak hasonlókat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.