H1N1: jobban félünk az oltóanyagtól, mint a vírustól

Nem akarja beoltatni magát az új influenzavírus ellen a megkérdezettek többsége, legalábbis a válaszadók 73 százaléka válaszolt nemmel az erre vonatkozó kérdésre a Szonda Ipsos felmérésében.

A legnagyobb arányban (86 százalék) a 18-39 év közöttiek utasították el az oltást, pártpreferencia alapján pedig a Fidesszel szimpatizálók (78 százalék).

Az MTV Szólás Szabadsága című műsora megbízásából készült felmérésben október 30-án 500 embert kérdeztek meg telefonon. Azok közül, akik nem akarják beoltatni magukat, a legtöbben (27 százalék) jobban félnek az oltás esetleges mellékhatásaitól, mint a betegségtől. Ugyancsak nagy arányban, 23 százalékban válaszolták azt, hogy általában elutasítják a védőoltásokat, míg 21 százalékuk úgy véli, hogy nem kapja el a betegséget.

A férfiak inkább azt válaszolták, hogy általában elutasítják a védőoltásokat, és bíznak benne, hogy úgysem kapják el a betegséget, míg a nők többsége, 34 százaléka a mellékhatások miatt aggódik.

Ezzel párhuzamosan a válaszadók 58 százaléka már hallott a H1N1 vakcinával összefüggésbe hozott halálesetekről, súlyos szövődményekről.

A megkérdezettek 60 százaléka válaszolta azt, hogy maga döntött a kérdésben, nem hagyta magát befolyásolni, és 48 százalékuk szerint a pro és kontra érvek mögött inkább politikai érvek húzódnak meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.