H1N1: egy korábbi fertőzés okozhatta a beoltott férfi halálát

A H1N1 elleni oltás beadása idején a szervezetben bujkáló fertőzés, gyulladás okozhatta a novemberben beoltott férfi halálát.

Hétfőn egy ötvenes éveiben járó, az újinfluenza ellen még novemberben beoltott férfi halt meg a H1N1 fertőzés súlyos szövődménye következtében a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházban. Az első magyarországi tesztoltásokat beadó szakember, Tamás Ferenc pilisvörösvári háziorvos kifejtette: nem zárja ki, hogy előbb-utóbb olyan beteg is meg fog halni újinfluenzában, aki korábban megkapta a vakcinát.

Egyrészt azért, mert a vakcina nem garantál százszázalékos védettséget, másrészt azért, mert az oltás ellenére esetlegesen mégis megfertőződött emberek némelyikének immunrendszere valami miatt nem reagál kellőképpen a beadott vakcinára. Tamás Ferenc példaként említette, hogy ha valakinek a szervezetében épp beoltásának idején, vagy az azt követő egy-két hét alatt fertőzés, gyulladás zajlik le, immunrendszere nem ad kellően erős választ a H1N1 elleni vakcinára.

Az ilyen ember nemcsak könnyebben kaphatja el az újinfuenzát, hanem esetleg súlyos szövődmények léphetnek fel nála, sőt, akár meg is halhat. A pilisvörösvári háziorvos hozzátette: a sajnálatos sátoraljaújhelyi haláleset kapcsán csak a szakszerű vizsgálat után lehet megmondani, mi áll a tragikus végkifejlet hátterében. Elvileg előfordulhat az is, hogy tévedésből nem a H1N1 elleni, hanem a szezonális vakcinát adták be a páciensnek.

Tamás Ferenc emlékeztetett rá: a magyar lakosság körülbelül 30 százaléka kapta meg az oltást, nagyjából 70 százalék pedig nem. Ez utóbbi rétegből eddig körülbelül 70-en haltak meg a H1N1 valamilyen szövődménye miatt, míg a beoltott 3 millióból mindössze egy ember nem élte túl a fertőzést, vagyis a sátoraljaújhelyi eset kirívónak számít.

A védőoltás elsődlegesen a pandémiás járvány megállítására szolgál, de ezt a célt legalább 60 százalékos átoltottság esetén lehet elérni - hangsúlyozta a háziorvos. Amíg a beoltottak és a fertőzésen már átesettek - vagyis védettek - száma meg nem haladja ezt az arányt, addig évszaktól függetlenül tovább terjedhet az újinfluenza, mert a betegség átadásának láncolata nem szakad meg teljesen. Ezért aki még nem oltatta be magát, annak még most is érdemes, sőt, ajánlott ezt megtennie saját és környezete védelmében - közölte.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.