H1N1: a mostani árrés töredékéért is volna vakcina

A Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége szerint a mostani, 450 forintos árrés töredékéért lehetne kiszállítani a gyógyszertárakba a H1N1-vakcinákat.

A Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége szerint Magyarországon, az erre a munkára szakosodott gyógyszer-nagykereskedők tudnák a szakmailag legkorrektebb módon, és a jelenlegi, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) által alkalmazott árrés töredékéért kiszállítani a gyógyszertárakba a H1N1 vakcinákat - olvasható a szövetség által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A szövetség mindezt annak kapcsán írta, hogy Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn a parlamentben azt mondta: nem igaz az, hogy az EKI ötszörös árréssel szállítana. Szavai szerint a nagykereskedők akartak drágábban szállítani, mint az EKI.

A Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége közleményében emlékeztetett, hogy már korábban kifejtették: a hazai gyógyszer-nagykereskedők készek és képesek a H1N1 vakcina gyógyszertári forgalmazására, s a patikák jelenleginél színvonalasabb ellátására. Az egészségügyi miniszter a szövetséghez írt levelében ennek alapján ajánlatot kért a H1N1 vakcina terjesztésére vonatkozóan - írták. A szövetség - mint olvasható - válaszában, november 27-én közölte a Székely Tamással, hogy ugyan nem adhatnak egyeztetett árajánlatot - hiszen ezzel a tagvállalatok megsértenék a versenytörvény vonatkozó előírásait - ám Szabó Ferenc, a szövetség elnöke felkérte a tagvállalatok vezetőit, hogy tegyenek erre vonatkozó árajánlatot.

Szabó Ferenc, mint a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. vezérigazgatója még a múlt pénteken elküldte cége ajánlatát. Ez alapján a Hungaropharma Zrt. 1000-1500 forint beszerzési (gyártói) ár esetén 8 százalékos árrést számítana fel vakcinánként. Ez 1050 Ft-os gyártói árat tekintve - amelyről a sajtó több helyen is hírt adott az Omninvesttel összefüggésben - nettó 84 forint nagykereskedői árrést jelentene - írták. Ez értelemszerűen tartalmazná a vakcinák gyártótól a hűtött nagykereskedelmi raktárba történő szállítását, a szakszerű tárolást és a legtöbb gyógyszertárba a naponta kétszeri kiszállítást. Ez az árrés - mint írták - töredéke az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet - a sajtóban több helyütt közzétett - 450 forintos árrésének.

A szövetség továbbra is várja, hogy az őket "sújtó állami tilalmat" feloldják, s a vakcinák forgalmazását "végre ismét az e célra szakosodott gyógyszer-nagykereskedők végezhessék".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.