Az ügy első ránézésre Lendvairól szól. De ez csak részigazság. Az igazság másik fele az, hogy milyen a magyar jobboldal - írja a volt miniszterelnök.

Ami Lendvait illeti: az elmúlt években kialakult személyes kapcsolatunk, a korábbról datálható tiszteletem csaknem lehetetlenné teszi, hogy hűvös, távolságtartó módon szemléljem történetét és mostani kálváriáját. Tudom, hogy a diktatúrában ezernyi árnyalata volt az élethez szükséges kompromisszumoknak, bár tudom azt is, hogy voltak, igaz csak kevesen, akik képesek voltak kivonni magukat az egyezségek világából. Tisztelem ez utóbbiakat és óvatos vagyok a többség megítélésében. Lendvai nem volt áruló, nem volt ügynök. Gyanítom, nem volt harcias ellenálló sem. Gondolhatnánk, hogy ahhoz a többséghez tartozott, melynek tagjai ilyen-olyan kompromisszumot is kötöttek Kádár Magyarországának hivatalosságával, de hogy nem volt a rezsim kiszolgálója azt mutatja a jól ismert tény, hogy őt is megfigyelte, megfigyeltette a szolgálat. Én támogatom őt abbéli küzdelmében, hogy megértesse, elfogadtassa korábbi döntéseinek vállalható morális hátterét, hogy ne engedje, hogy oktalanul besározzák.

De itt van a történet másik, a magyar jobboldalról szóló fele - folytatja Gyurcsány. Vajon mi mozgatja a jobboldal politikai és média kampányát? A múlt feltárásának őszinte vágya? Ugyan dehogy. Ha így lenne, akkor a jobboldal hangosan követelné a teljes, tételes, törvényben garantált és kikényszerített múltfeltárást. De nem ezt teszik, éppen ellenkezőleg, sunnyognak. Ha morális kérdés lenne a jobboldalnak a múlt, akkor legalább egy tucat embert nem tűrne meg a Fidesz vezetésében, a kormányban, az Alkotmány körül bábáskodó testületben. De velük nincs semmi bajuk. A jól ismert szöveg szerint „az ő kommunistájuk jó kommunista”. Ezzel ellentétben ellenfeleikhez tartozókat akkor is mocskos kommunista bérenceknek tekintik, ha közük sem volt, lehetett Kádár világához. De aki nincs velük, az ellenük van. Aki meg velük van, az felmentést kap minden botlás és minden bűn alól.

Ezért aztán azt gondolom, hogy Lendvainak sem a múltjával, hanem a jelenével van a Fidesznek baja. Az, hogy a kitűnő újságíró a Fidesz egyik legkövetkezetesebb kritikusa évek óta. Szavának súlya van. De nem a szavaival, nem a gondolataival vitatkoznak. Azt nem teszik. Helyette inkább nekiugranak múltjának, személyének, és megpróbálják szétcincálni. És ne tévedjünk, ne fogják abbahagyni. El kívánják lehetetleníteni, hogy elmenjen a kedve a Fidesz kritizálásától. Hogy tízszer is meggondolja, ír-e valamit a magyar jobboldalról. Remélem, van benne elegendő lelkierő, tartás és nem adja fel - írja a volt miniszterelnök.

Lehet, hogy sokan azt gondolják, hogy ez nem ő ügyük. Nekik mondom, nem lehet nem észrevenni, hogy ez csinálja mindenkivel a Fidesz. Ha útban vagy, megpróbálnak ledarálni. Ma engem, holnap téged. Tévednek azok a barátaim, akik úgy gondolják, hogy ha feláldoznak valakit, akkor nyugalom lesz. Ez tévedés. Ha valakit tönkretettek, akkor sincs megállás, akkor jön majd a következő ellenfél. És addig folytatják, amíg van még valaki, aki meg mer szólalni.

Így gyalázták Debreczeni Józsefet is, a leghazugabb vádakat szórva a fejére. Mit számít, hogy a végén Debreczeninek adott igazat a bíróság. Addig hetek, hónapok teltek el, és csak áradt a mocsok. Ezt tették Spiróval, Nádassal, Esterházyval. Gyalázzák Kertész Imrét, ütik, vágják ellenfeleinket.

Sok mindent kellene tennünk. De van valami, ami mindennél fontosabb. Abbahagyni az évtizedes maszatolást (függetlenül attól, hogy ebben közös az MSZP, a Fidesz és az MDF felelőssége), és a lehető legszélesebb nyilvánosság számára lehetővé tenni a múlt megismerését. Elindulni a Kenedi-bizottság által ajánlott úton, még akkor is, ha ehhez - bár jó lett volna - eddig sohasem volt többségünk. Nem gyalázni egymást, hanem megpróbálni megismerni, majd megérteni saját múltunkat. És véget vetni ennek az embertelen, erkölcstelen, a politikai leszámolás és bosszú vezérelte „múltszemezgetésnek”.