Gyurcsányék már kezdik érezni az éhséget

Szilvásy György ex-titokminiszter testvére felügyeli a Kossuth téren éhségsztrájkolók egészségügyi állapotát. Gyurcsány Ferenc és társai vérnyomása és vércukorszintje már alacsonyabb, és kezdik érezni a valódi éhség fogalmát.

Sajátos plakátkiállítással folytatódott szerdán a Kossuth téri éhségsztrájk, a Demokratikus Koalíció tagjai a Fidesz egykori választási posztereit helyezték el a tüntetés helyszínén; megmutatva, hogy mi minden (nem) valósult meg az akkori ígéretekből.

Mint ismert, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök (a DK elnöke) és négy társa: Molnár Csaba, Kolber István és Niedermüller Péter a hét elején kezdett szombatig tartó éhségsztrájkba, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a Fidesz-KDNP pártszövetség által bevezetni kívánt választási előregisztráció alkotmány- és demokráciaellenességére.

A négy éhségsztrájkoló csak vizet és teát fogyaszt, az éjszakákat pedig a Kossuth téren felállított sátrakban töltik. Egészségi állapotukat Szilvásy István, az Állami Egészségügyi Központ korábbi főigazgatója (Szilvásy György ex-titokminiszter testvére) felügyeli: minden reggel vérnyomást és vércukorszintet mér a tüntetőknél.

Molnár Csaba a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: szerda reggel már kimutathatóan alacsonyabb volt mindkét érték, de egyelőre nem éreznek komolyabb fizikai tüneteket. „Az igaz, hogy ma már erősen éhesek vagyunk!” – tette hozzá az egykori kancelláriaminiszter.

A Kossuth téri pavilonoknál kedden – a szervezők szerint – legalább háromezer ember fordult meg, néhányan vizet és egyéb ajándékokat hoznak Gyurcsányéknak, többségük viszont csak egy kisebb beszélgetésre állt meg. Az elmúlt napokban több közéleti szereplő is szolidaritást vállalt a DK politikusaival, így például Fischer Iván, Mécs Imre, Vágó István, a Pa-Dö-Dö, de a szervezők szerint megjelent a helyszínen Falus Ferenc korábbi ÁNTSZ-vezető is.

Az éhségsztrájkról időközben a nemzetközi sajtó is beszámolt. A New York Times szerint egyenesen az utóbbi idők legfeltűnőbb tiltakozása, amelyet Orbán ellen indítottak. A szerző, Stephen Castle cikkében ismerteti az előregisztrációs tervet és az átalakult választási rendszer főbb ismérveit is, hozzátéve: az ellenzéki oldal képviselői szerint ez leginkább csak a hatalmon lévőknek kedvez.

 

 

.

 

 

Az éhségsztrájkról időközben a nemzetközi sajtó is beszámolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.