Gyurcsányék külföldről kérnek segítséget "Orbánék aljas eszköze" ellen

Nemzetközi jogvédő fórumokhoz fordul a Demokratikus Koalíció az előzetes választási regisztráció miatt.

A Demokratikus Koalíció (DK) nemzetközi jogvédő fórumokhoz fordul az előzetes választási regisztráció miatt - közölte a párt szombaton a távirati irodával. Közleményük szerint az Európai Unió Bizottságának alapjogi biztosát, az Emberi Jogok Európai Bíróságát és az Európa Tanács Velencei Bizottságát kérik föl vélemény-nyilvánításra, illetve a "jogfosztás megakadályozására".

A DK álláspontja szerint az előzetes feliratkozás rendszere "kizárólag az Orbán-kormány választói akarattal szemben történő hatalmon megtartásának álságos és aljas eszköze", továbbá az alapvető emberi szabadságjogokba is ütközik.

A közleményben kiemelték, hogy a választási részvétel alapjog, amely éppen ezért csak más alapjog vagy mások jogainak védelmében korlátozható, a választás előtt 15 nappal jogvesztő módon lezáruló regisztráció pedig kétségbevonhatatlanul korlátozza a választási részvétel lehetőségét.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy alapjog más jogok védelmében is csak a feltétlenül szükséges mértékben korlátozható. Ezt a mértéket pedig a DK szerint bizonyosan túllépi, hogy a tervezet értelmében a regisztráció elmulasztása nemcsak az országgyűlési, hanem a következő négy évben megrendezendő európai parlamenti, önkormányzati és időközi választásokon való részvételből is kizárja a választópolgárt.

A párt kitért arra: a regisztráció tervezett rendszerét a DK súlyosan diszkriminatívnak tartja azért is, mert míg a Magyarországon élő választók számára csak két hét, a határon túli állampolgárok esetében hét hónap áll rendelkezésre a legegyszerűbb módon, levélben történő regisztrációra.

A Demokratikus Koalíció szerdán azt közölte: attól függetlenül bojkottálja a választási eljárási törvény parlamenti vitáját, hogy az LMP után az MSZP is jelezte, részt vesz abban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.