Gyurcsányék az Unióban jelentik fel a Közgépet, és megvonnák a forrásokat Simicskától

Miután nem bízik sem a parlamenti többségben, sem a magyar igazságszolgáltatásban, ezért a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció az Európai Unió csalás elleni hivatalánál jelenti fel a Közgép Zrt.-t és Simicska Lajost.

Varju László, a DK pártigazgatója mindezt azután jelentette be, hogy a Népszabadság beszámolt róla: a milliárdos állami megrendeléseket szerző Közgép valódi tulajdonosa a Fidesz egykori pártpénztárnoka, Simicska Lajos. A Demokratikus Koalíció politikusa sajtótájékoztatóján azt közölte: már korábban felhívták a figyelmet arra, hogy az állami milliárdokkal kitömött Közgép tulajdonosi háttere meglehetősen homályos.

Varju szerint azzal, hogy kiderült Simicska Lajos érintettsége, „eljutottunk oda, hogy a Fidesz politikai züllése mellett már a morális züllés is folytatódik”. A képviselő ezt követően felsorolta azokat a sajtóban korábban megjelent megrendeléseket, amelyeket a Közgép az elmúlt időszakban elnyert, de rámutatott arra is: a Magyar Fejlesztési Bank nemrég 34 milliárdos hitellel támogatta meg a céget, miközben a kis- és közepes vállalkozások nem jutnak forráshoz.

Varju László arról is beszélt, hogy a Közgép közpénzből származó bevételeit mindenképpen ki kell vizsgálni. A DK politikusa viszont hangsúlyozta: vizsgálóbizottságot nem kezdeményeznek, mert a parlamenti többség úgysem szavazza meg. Nem fordulnak az Állami Számvevőszékhez, hiszen annak elnöke egy volt fideszes képviselő, ahogyan nem fordulhatnak Polt Péter legfőbb ügyészhez és a Szájer József fideszes EP-képviselő felesége által irányított bíróságokhoz sem.

Varju László bejelentette, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatalához fordulnak kivizsgálásért és kezdeményezik, hogy annak lezárultáig a Közgép ne kaphasson további, közpénzekből finanszírozott megrendelést. „A lopásba keveredett köztársasági elnök után ez egy újabb lépés a Fidesz morális csődje felé. Kiderült, hogy a kívülről csillogó-villogó gyümölcs a velejéig rohadt” – fogalmazott a Demokratikus Koalíció pártigazgatója.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.