Gyurcsányék a Himnuszt énekelték

A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint a Himnusz az a dal, amelyik párthovatartozástól függetlenül összeköti a magyarokat – jelentette ki keddi, a fővárosi Olimpiai Parkban tartott sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes.

A független képviselő arról beszélt, hogy a magyarok sokfélék, sokféle helyen élnek a Kárpát-medencétől, Amerikán át egészen Ausztráliáig, de - mint fogalmazott - sok minden összeköt bennünket, a nyelvünk, a történelmünk, a közmondásaink, a népmeséink és van egy ilyen dal is. Szavai szerint a kormány mégis úgy gondolta, hogy "az adófizetők pénzén írat egy gagyi dalt", és megkéri az iskolásokat, hogy június 4-én este hatkor énekeljék el azt.

A politikus hangsúlyozta, hogy a magyar nemzeti ünnepeken vagy sportsikerek után viszont a magyarok a Himnuszt éneklik, mert az fejezi ki az összetartozást. Ezt követően a DK mintegy 80-100 szimpatizánsa, illetve politikusai, köztük Gyurcsány Ferenc, Szűcs Erika, Bauer Tamás, Kolber István, Niedermüller Péter és Debreczeni József a helyszínen felállított két magyar és egy európai uniós zászló mellett közösen elénekelték a Himnuszt.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja. "A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme" – olvasható a döntésében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.