Gyurcsányék a határon túliak választási regisztrációjáról

A Demokratikus Koalíció (DK) elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz-KDNP javaslata szerint a magyarországi lakóhellyel rendelkezők csak két hétig kérhetnék levélben a felvételüket a választói névjegyzékbe, míg a határon túl élő állampolgárok időkorlát nélkül megtehetnék ezt a regisztrációs időszakban.

Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja, független képviselő szerdán sajtótájékoztatón arra reagált, hogy a kormánypártok kedden beterjesztett törvényjavaslata alapján a Magyarországon élők személyesen, a jegyzőnél, vagy az interneten, az ügyfélkapun keresztül iratkozhatnának fel, levélben viszont mindössze két hetük lenne erre 2013. szeptember 1-je és 15-e között. Ezzel szemben a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok a regisztrációs időszak alatt bármikor kérhetnék levélben a felvételüket a névjegyzékbe.

Az ellenzéki politikus szerint ez a megoldás elfogadhatatlanul tesz különbséget például egy karcagi és egy kaliforniai magyar között, az előbbi ugyanis – ha nincs internetkapcsolata vagy lemarad a szeptember eleji regisztrációról – már csak személyesen iratkozhatna fel.

Vadai Ágnes azért is bírálta a kormányoldalt, mert bár több vezető politikusa jelezte, hogy előzetes alkotmánybírósági normakontrollt kérnek a választási eljárási törvényről, azzal együtt az alaptörvényt is módosítják, belefoglalva a regisztráció intézményét. Ez pedig jelentősen szűkíti az AB mozgásterét.

Nehezményezte a központi választási szervek átalakítását is, mindenekelőtt, hogy vezetőiket kilenc évre választaná meg az Országgyűlés, illetve nevezné ki a köztársasági elnök, ha pedig nincs meg az utódjuk, mandátumuk meghosszabbodik. A DK-s politikus szerint ez azt vetíti előre, hogy "Szalai Annamária és Polt Péter-szerű személyek" felelnek majd a választások lebonyolításáért.

Az MTI kérdésére elmondta: a Demokratikus Koalíció attól függetlenül bojkottálja a választási eljárási törvény parlamenti vitáját, hogy az LMP után az MSZP is jelezte, részt vesz abban. Szavai szerint ez lelkiismereti kérdés, az ellenzéki pártoknak nem lenne szabad jelenlétükkel legitimálni a jogszabály elfogadását. Fenntartják azt is, hogy ha az Országgyűlés dönt a regisztráció bevezetéséről, aznap élőlánccal veszik körbe a Parlamentet.

Szintén kérdésre válaszolva kitért arra, nem tartja véletlennek, hogy épp a napokban – miután az MSZP vezetése támogatásáról biztosította a DK-s politikusok éhségsztrájkját – került nyilvánosságra a szocialista párt több hónappal ezelőtti stratégiája, amely szerint az MSZP-nek az az érdeke, hogy minél inkább kétosztatú legyen a politikai verseny. Az ellenzéki együttműködés mellett érvelve úgy fogalmazott: "mindenkinek lelke rajta, hogy részt akar-e venni benne, de aki nem érti meg a demokratikus Magyarország hívószavát, az el fog bukni".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.