Gyurcsány mindenkitől önmérsékletet kért

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Hans-Gert Pötteringet, az Európai Uniós elnökét idézve a II. Világháború utáni időszak legsúlyosabb válságának nevezte azt a pénzügyi krízist, amely miatt a Nemzeti csúcstalálkozót összehívta.  A szabad bankárka-pitalizmus összeomlott, jelentette ki.  Az ennek következményeként fenyegető bajok első hullámát a kormány és a jegybank gyors intézkedésekkel csillapította, közölte a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc kérte a munkaadókat, hogy lássák be, egyelőre nincs mód adócsökkentésre, a munkavállalókat pedig arra, hogy a munkahelyek védelme érdekében legyenek méltányosak a bérkövetelések tekintetében. A kormány nevében ugyanakkor ígéretet tett a válság miatt keletkező esetleges szociális válsághelyzetek gondos kezelésére. E körben említést tett a devizaalapú hitelek törlesztő részleteinek túlzott emelkedésének veszélyeiről, vagy arról, hogy például egyetemisták családjai válhatnak képtelenné arra, hogy gyermekeik tanulmányait finanszírozzák. Ezt a kormány nem hagyhatja a miniszterelnök szerint.

A kormányfő kifejezte meggyőződését, hogy e pillanatban sem csak a máról, hanem a jövőről is kell tárgyalni. Kérte a tanácskozás résztvevőit, adjanak felhatalmazást  arra, hogy a válság kezelése után az érdekeltek  keressék a nemzeti megálla-podás lehetőségét az euró bevezetésének  menetrendjére, a nyugdíjreformra, a szociális illetve az  önkor-mányzati rendszer megújítására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.