Gyurcsány is megnyitja a tanévet

Tiltakozásképpen a kormány felsőoktatás-politikája ellen, a Demokratikus Koalíció alternatív tanévnyitót tart a hivatalos tanévnyitóval megegyező időpontban. A rendezvényen felszólal a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök.

A Demokratikus Koalíció (DK) idén ismét alternatív tanévnyitó rendezvényt tart - közölte a párt sajtóirodája az Országos Sajtószolgálattal. Mint írják, ahogy az egész ország, a köz- és felsőoktatás is tragikus helyzetben van. Az Orbán-rezsim tönkreteszi gyermekeink, unokáink jövőjét, kalodába zárja a pedagógusokat. Elmaradt a korábban beígért méltányos béremelés, maradt a megemelt óraszám, az állami Nagy Testvér figyelő tekintete, a kötelező hittanoktatás.

Közleményük szerint magyar fiatalok ezrei hagyják el az országot, mert vagy be sem juthatnak az egyetemekre, vagy képtelenek kifizetni a brutálisan megemelt tandíjat. Kilátástalan a jövő, ha egy ország nem áldoz az oktatásra és megfojtja a tudásszerzés szabadságát.

Mindezek ellen tiltakozva a Demokratikus Koalíció idén ismét alternatív tanévnyitó rendezvényt tart a kormány hivatalos tanévnyitójával megegyező időpontban. A szeptember 1-én 16 órakor az Akadémia utca 3. alatt megtartott rendezvényen többek között felszólal Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke - zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.