Gyurcsány híváslistája: Merkel, Sarkozy, Brown

A Népszabadság információja szerint Gyurcsány Ferenc vasárnap beszélt Angela Merkel német kancellárral a kialakult pénzügyi válság megoldásával kapcsolatos tervekről. Daróczi Dávid pedig közölte: a nap folyamán Gordon Brown és Nicolas Sarkozy is megcsörgette a kormányfőt.

A miniszterelnök vasárnap telefonon beszélt Nicolas Sarkozy  francia elnökkel és Gordon Brown brit miniszterelnökkel – tájékoztatta a kormányszóvivő az MTI-t. Daróczi Dávid elmondta: a francia elnök, aki egyben az Európai Unió soros elnöke, vasárnap azért hívta fel a magyar  miniszterelnököt, hogy megtudakolja, Magyarországon milyen  intézkedések születtek a nemzetközi pénzpiaci válság hatásainak  kezelésére, illetve egyeztettek arról is, hogy az unió milyen  lépéseket tesz.

Hozzátette: Gordon Brownnal a két nappal ezelőtti beszélgetést  folytatták ugyanebben a témában. A kormányszóvivő kitért arra, Gyurcsány Ferenc várhatóan több európai vezetővel is egyeztet telefonon, de egyébként is gyakorlatilag naponta beszél a partnereivel.  Hangsúlyozta, hogy ez most egy olyan helyzet, amikor összefogásra van szükség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.