Gyurcsány fideszes szálról beszél Őszöd kapcsán

Teljes egészében nyilvánosságra hozná az őszödi kiszivárogtatás ügyében végzett titkosszolgálati vizsgálat anyagát Gyurcsány Ferenc, bár szerinte ez a Fidesznek nem lenne érdeke, mert rájuk nézve is újdonságok derülnének ki.

Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatót tartott, ahol a Heti Válaszban megjelent cikk kapcsán azt mondta: nem csak az MSZP-t, de egész Magyarországot árulták el a kiszivárogtatók. A volt kormányfő megerősítette, hogy a leírtak több ponton is egyeznek azokkal az információkkal, amelyeket korábban ő is kapott az ügyről. Hangsúlyozta azonban, hogy neki sincsenek megdönthetetlen bizonyítékai az ügyben és a megjelentek sem azok.

Gyurcsány úgy vélte, a kiszivárogtatókat nem csupán az MSZP-n belül kell keresni, szerinte bizonyos szálak a debreceni városházára vezetnek. A volt kormányfő hozzátette, hogy az ügy újbóli felmelegítése elsősorban a Fidesznek az érdeke, hiszen eltereli a figyelmet a trafikbotrányról és feszültséget lehet vele kelteni az épp szövetségre készülő ellenzéki pártok között.

Gyurcsány Ferenc a Népszabadság azon kérdésére, hogy a Mesterházy Attilának korábban átadott zárt borítékban is Szili, Szekeres és Baja neve szerepelt-e, mint a lehetséges kiszivárogtatók, azt válaszolta: neveket továbbra sem mond, de „nagyfokú átfedések” vannak azon szereplők és a megnevezettek között, akiket az ügy mögött „sejtett”.

Gyurcsány lapunk azon kérdésére, hogy életszerűnek tartja-e a három politikus részvételét a vélt összeesküvésben, a volt kormányfő azt válaszolta: ha eddig sikerült távol tartania magát attól, hogy személyeket minősítsen, így ezt most sem teszi meg. „Az elmondott történet számtalan kérdést felvet. De fogalmunk sincs arról, hogy igaz, vagy nem igaz. Így aztán kellő higgadtsággal és mértékletességgel kell viszonyulni hozzá. A sztorinak ezen a ponton vége van, egészen addig, amíg valaki elő nem áll cáfolhatatlan bizonyítékokkal” - fogalmazott a Népszabadságnak az ex-kormányfő.

Gyurcsány a korábbi nemzetbiztonsági vizsgálat kapcsán kérdésünkre azt mondta: semmi kockázatot nem lát abban, hogy az elkészült jelentésnek bármely részletét nyilvánosságra hozzák.

„Ha ahhoz fűződik érdek, nyugodtan nyilvánosságra lehet hozni mindent. Annyit azonban megjegyeznék, hogy a Fidesz sem örülne, ha minden hozzáférhetővé válna abból, amit a titkosszolgálat az őszödi ügyben feltárt. A történet nem ott kezdődik és fejeződik be, hogy valakik ezt a hanganyagot átadják valakinek. Ez a felvétel egy hosszú láncon ment keresztül, és ebben a láncban van olyan fontos elem, amely érdemben érinti a Fidesz eddig hangoztatott pozícióját. Bátorítom a kormányt, hogy ne csak a fontos részleteket nem tartalmazó összefoglaló jelentést, hanem minden vizsgálati, elemző adatot hozzanak nyilvánosságra az ügyben” - fogalmazott a Népszabadságnak a volt kormányfő.

Gyurcsány Ferenc arra a kérdésünkre, hogy hisz-e a DK-tag Szabó Bálint által elmondott történet hitelességében, azt válaszolta: a történet még nem egész, és amíg nem az, nem is kívánja minősíteni.

Gyurcsány Ferenc és Szekeres Imre 2006 júliusában - az őszödi beszéd elhangzása után, nyilvánosságra kerülése előtt
Gyurcsány Ferenc látogatása a Magyar Honvédségnél honvédségi értekezlet- Havril András Szekeres Imre honvédelmi miniszter fogadja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.