Gyurcsány diktálta Orbán menetrendjét

Politológusok szerint a szombati nemzeti csúcs egyetlen eredménye az volt, hogy a meghívottak köre tárgyalóasztalhoz ült. Lapunknak nyilatkozva azt mondták: mindkét oldalon szükség volt a kompromisszumkészség felmutatására. A nemzeti csúcs a Fidesz számára arra volt jó, hogy erősítse a párttal szembeni bizalmat a hazai és a külföldi befektetőkben - mondják.


Hasznos a nemzeti csúcs, mert egy kifejezetten válságos pillanatban egyrészt a világnak azt üzeni, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére képesek leülni egymással a magyar politikai szereplők, másrészt talán sikerült itthon valamelyest tudatosítania, hogy nagy a baj. Így összegezte a találkozó tapasztalatait Török Gábor. A Vision Consulting vezetője szerint a vezető politikai szereplők közül mindenki hozta a papírformát, ráadásul stratégiai és retorikai értelemben kifejezetten professzionálisan.

A politológus úgy látta: Szili Katalin házelnök ügyesen használta ki a lehetőséget és Sólyom László távollétében magára öltötte az álállamfő jelmezét. Gyurcsány Ferenc – feltehetőleg tudatosan – visszafogott volt, és az elmúlt napokban vitt válságmenedzseri szerepét játszotta tovább, ellenfelét pedig a korábban vele szemben fegyverként használt neoliberális feliratú mezőbe utalta – fogalmazott Török, aki szerint Orbán Viktor keménynek, határozottnak és népbarátnak mutatkozott, miközben a „Gyurcsány a hibás”–retorikát anélkül is csúcsra fejlesztette, hogy egyetlen alkalommal kimondta volna a kormányfő nevét.

Semjén Zsoltnak nem volt kellemetlen most sem, hogy tartalmilag pontosan ugyanazt mondta, mint a Fidesz elnöke, viszont lényegesen többször használta a gigantikus szót. Az SZDSZ-es duó, Fodor Gábor és Kóka János, csakúgy, mint az MDFes Dávid Ibolya őszinteségről és összefogásról beszéltek, kis pártok vezetőiként – azaz nem kockáztatva sokat – bátor megszorító javaslatokat tettek, és közben a két nagyra hárítottak minden felelősséget – mondta a politikai elemző, aki szerint Orbánt kellemetlen helyzetbe hozhatja Demján Sándor VOSZelnök rendkívül hatásos felszólalása.


Kiszelly Zoltán a Népszabadságnak nyilatkozva kettébontotta a csúcs jelentőségét. Azt mondta: a magyar politikai osztálynak meg kellett nyugtatnia a hazai és a külföldi befektetőket és betéteseket, mert a bizalmat meg kell őrizni Magyarország iránt. Ez a cél a politológus szerint teljesült, a találkozó ilyen szempontból fontos volt és eredményes is. Más szempontból viszont ezt nem lehet kijelenteni, mert a csúcs nekifutás lehetett volna a „házi feladatok” megoldására, amelyekről mindenki tudja, hogy meg kell oldani, de a szavazatvesztéstől félve egyik politikai erő se meri felvállalni. Vagyis azt, hogy a nagy ellátórendszerekhez hozzá kellene nyúlni, ehhez azonban konszenzusra van szükség, hogy az átalakítások ellen senki ne indítson népszavazást. Kiszelly Zoltán úgy véli: a találkozó politikai értelemben arra lett volna jó, hogy a résztvevők egy felettes célban konszenzussal megegyezzenek, mint például abban, hogy az euró bevezetése 2012ig megtörténjen. Mivel a felettes cél kijelölése nem sikerült, az eszközökben sem tudtak megegyezni.


Kiszelly mindazonáltal a nemzeti csúcs aktuálpolitikai oldalát úgy értékelte: ezen a héten Gyurcsány Ferenc diktálta Orbán Viktor menetrendjét. Ehhez azonban a válság is kellett. Hétfőn nem vonult ki az ellenzék a parlamentből a miniszterelnök beszéde alatt, kedden a Fidesz elnöke az európai néppárti miniszterelnökök előtt megerősítette a magyar álláspontot a válsághelyzetből kivezető lehetséges útról, s ezek után szombaton Orbánnak le kellett ülnie Gyurcsány asztalához – sorolta a politológus. Mint kifejtette: az átlagember ma nem érzi a válság súlyát, azt, hogy mennyire kiszolgáltatott a folyamatoknak. Ha most a Fidesz nem megy el a találkozóra és később a válság általánossá válik, később az ellenzéki pártot kiáltották volna ki feketebáránynak, hogy miattuk súlyos a helyzet, mert megakadályozták, hogy konszenzusos megoldásokat találjanak a kivezető úthoz. Az is fontos volt a Fidesz szempontjából, hogy bizonyos külföldi és hazai befektetők, valamint betétesi körök bizalmát erősítsék.


Bebizonyosodott, hogy az álláspontok egyeztetése szempontjából működésképtelen a nemzeti csúcs intézménye, hiszen nem történt más, mint egy közepesen izgalmas parlamenti vitanapon – hangsúlyozta a Népszabadság megkeresésére Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatásvezetője. A politológus szerint igazi vita nem tudott kialakulni, az álláspontok nem közeledtek egymáshoz, döntések pedig nem születtek. Egy ilyen találkozó ugyanis, ahol a résztvevők mindössze öt percet kaptak arra, hogy kifejtsék véleményüket, nem alkalmas arra, hogy álláspontok közeledjenek. Mráz értékelése szerint a nemzeti csúcs meghirdetése után a miniszterelnök tűnt győztesnek, hiszen két év után sikerült tárgyalóasztalhoz ültetnie a Fidesz elnökét vezérét. Igaz, Orbán Viktor kényszerhelyzetben volt, nem is tehetett volna másként, minthogy elfogadta a meghívást, hiszen a kormányfő olyan kezdeményezéssel állt elő, ami a magyar társadalomban mélyen meglévő politikaellenességre épített, arra, hogy a politikai elit fogjon össze, és ebből nem maradhatott ki az ellenzék vezetője. A politolikai elemző utalt arra, hogy Sólyom László távolmaradása komoly haragot váltott ki a csúcs számos résztvevőjéből. Mráz ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy később elpárolgott Gyurcsány előnyös pozíciója, mert a nemzeti csúcs után már nem mondhatta el, amit az elmúlt években számos alkalommal megtett, mégpedig azt, hogy az ellenzéknek nincs programja. Szombaton ugyanis szerinte egyértelmű és világos lett, hogy két koncepció, két vízió áll egymással szemben: az egyik a miniszterelnök által szorgalmazott gyors lépés a háztartási hiány csökkentésére, akár a szociális kiadások visszafogása által is, a másik pedig a gazdasági növekedés minél gyorsabb beindítása. Ráadásul nem az történt csupán, hogy az ellenzék állt szemben a találkozó többi szereplőjével, a meghívott érdekképviseleti szervezetek ugyanis megoszlottak a két koncepció között. Az alternatíva nélküliség és a programhiány eddig hatásos vádja tehát mostantól nem tudja megállni a helyét – fogalmazott az elemző.


Mráz arra is felhívta a figyelmet, hogy akkor lett volna igazán értelme a csúcsnak, ha a pénzügyi válságra adandó válaszként kiegyezés született volna, ez azonban nem történt meg. Ugyanakkor – mint hangsúlyozta – új belpolitikai korszakot nyitott, s nem ért véget a nemzeti csúcs. A következő hónapoktól várható népszerűtlen intézkedések miatt a miniszterelnöknek szüksége lesz hasonló fórumokra, az egyedül viselt felelősség szétterítésére, s ezzel biztosan próbálkozik majd Gyurcsány Ferenc – tette hozzá.

Orbán Viktort köszönti Gyurcsány Ferenc
Orbán Viktort köszönti Gyurcsány Ferenc
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.