Gyurcsány: Rá vagyok kattanva a politikára

A baloldal az utolsó pillanatban összefog, és egyetlen választókerületben sem indít egymás ellen jelöltet a 2014-es parlamenti választáson – legalábbis Gyurcsány Ferenc ebben bízik, mert a DK-elnök szerint másként esély sincs a mostani kormány leváltására.

„Két gyurcsányozás és három miatyánk esténként, és már jól is érzik magukat, nem kell bevenniük Xanaxot” – mondta a Fideszről és támogatóiról Gyurcsány Ferenc a hvg.hu-nak adott interjúban.

Szerinte a Fidesz 2000 után „teremtett egy új jobboldali identitást. Egyfajta poszthorthysta, a nyugati világgal küzdő, klerikális világképet. Ez láthatólag működik”. Nagy kérdés viszont – tette hozzá –, hogy „Magyarországon mi a fő identitásképző erő a baloldali és liberális politikai közösségben, és erre egyelőre nincs válasz.

Arra a felvetésre, hogy nem tervezi-e a visszavonulását, Gyurcsány emlékeztetett rá: Őszödön meggyőződéssel mondta, „ha a helyzet úgy hozza, visszavonulok könyvet írni. Amikor viszont tényleg vissza kellett volna vonulnom, eltévesztettem a tempót. Ma úgy látom, 2008-ban kellett volna az elbukott népszavazás után. Kár volt utána még egy évig maradni”. Ugyanakkor azonnal hozzátette: őt a politika izgatja, az tölti ki az életét. „Rá vagyok kattanva” – jelentette ki.

A volt kormányfő egyébként azt gondolja, hogy a DK hét-nyolc százalékot szerezhet. „De ha mégsem jutunk be, akkor a Demokratikus Koalíciónak valószínűleg vége van. Ha a DK-nak vége van, akkor valószínűleg nekem is, de ennek kicsi az esélye” – fogalmazott. 

A saját szerepe kapcsán elmondta, „ha bejutunk, de ellenzékbe kerülünk, akkor frakcióvezető leszek, és megmutatom, hogyan kell Orbánnal szemben kemény politikát csinálni”. Ám ha nyer a baloldal, a háttérbe húzódik, mert nem akarja, hogy „az új miniszterelnöknek ott kelljen engem éreznie a hátában”.

A DK vezetője szerint azzal, hogy „már-már megalázóan utasította el” őt Mesterházy Attila, sok szavazót megsértett a baloldalon, és ezzel stratégiai hibát követett el. Bajnai Gordonról pedig úgy vélekedett, nem rendelkezik egy hatékonyan mozgósítani tudó politikus minden képességével.

Bajnai nagyon jó politikai ízlésű, inkább technokrata, aki a politikai küzdelemhez szükséges egyéb eszközöket csak részlegesen birtokolja. Mesterházy pedig ebben az utóbbiban végtelenül jó, nem véletlenül stabilizálja folyamatosan a hatalmát a pártjában. Ugyanakkor közpolitikai ügyekben, víziókban nem túl meggyőző a teljesítménye” – értékelte a két politikust Gyurcsány.

Arra a kérdésre, hogy a DK szavazóira igényt tart az MSZP, Gyurcsányra viszont nem, az egykori miniszterelnök leszögezte: „Nekem ezzel semmi bajom nincs. Ez egy legitim gondolkodás. Csak szembe fogok vele menni”. 

Mindazonáltal úgy véli, az utolsó pillanatban lesz ellenzéki összefogás. „A következő napokban mindkét kollégának (Bajnainak és Mesterházynak – a Szerk.) írok egy levelet arról, hogy most már úgy tűnik, három pártlista lesz tavasszal a baloldalon, de a választások előtti utolsó pillanatban mindenki lépjen vissza a támogatottság arányában a másik kettő javára az egyéni választókerületekben, mert csak úgy nyerhetünk, ha egy jelölt indul”. 

Gyurcsány kijelentette: „mindenki nyugodjon meg, tegye a dolgát, aztán a legvégén kipucoljuk a teret a nyeréshez, csakúgy, mint a Fidesz és a Kisgazda Párt tette 1998-ban”. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.