Gyurcsány: Orbán miért a háborút választja megegyezés helyett?

Orbán Viktortól kell megkérdezni, miért gondolja úgy, nem az a dolga politikusként, hogy az ország javát keresse. Miért gondolja, hogy felmentést kaphat az alól a kötelezettség alól, hogy mindent megtegyen a fontos változások érdekében? - tette fel a kérdést a miniszterelnök. Miért a háborút, a harcot választja a megegyezés helyett?

Gyurcsány Ferencet meglepte, hogy Orbán Viktor elutasította kettejük találkozóját, mondta a miniszterelnök az MR1Kossuth Krónikájában. Mint mondta, a Fidesz elnökének az elmúlt hetekben több olyan  nyilatkozata is volt, ami arra utalt: hallja az emberek igényét,  hogy beszélni, tárgyalni kell, mint minden más normális országban.

Abszurd, hogy hír tud lenni Magyarországon, hogy az ellenzék vezére  és a kormányfő tárgyal egymással - fűzte hozzá.

Arra, hogy miért nem korábban - például a  költségvetés elfogadása előtt - kezdeményezte a találkozót, a  miniszterelnök úgy válaszolt: a Fidesz politikája az elmúlt két-két és fél évben arra épült, hogy a kormányt megbuktathatja, az utolsó fél  évben pedig a cselekvőképtelenségét akarta bizonyítani. A jövő évi  büdzsé elfogadásával világossá vált, hogy ez a stratégia nem működik, és új helyzet van.

Gyurcsány úgy látja, erőteljes, egyértelmű, normális igényük van az  embereknek, mert látják, hogy Amerikától Japánig hihetetlen  gondok vannak a világban, csapkodnak a villámok. Miért nem azt  teszik az ország vezetői, hogy leülnek és megbeszélik a dolgokat? Szerintem nem szabad kitérni ilyen elől - hangoztatta.

Gyurcsány Ferenc szavai szerint "tengernyi" dologról is egyeztethettek volna. Példaként említette, hogy a kormány és  legnagyobb ellenzéki párt véleménye nem tér el abban, hogy kell adóreform, ami szerinte adócsökkentés nélkül is létezik. Ide sorolta, hogy a szociális és foglalkoztatási ügyekben is további lépésekre van szükség, valamint a pártfinanszírozásról, illetve az önkormányzati  igazgatásról is meg kellene állapodni. Van miről beszélni -  hangsúlyozta.

Orbán Viktortól kell megkérdezni, miért  gondolja úgy, nem az a dolga politikusként, hogy az ország javát  keresse. Miért gondolja, hogy felmentést kaphat az alól a  kötelezettség alól, hogy mindent megtegyen a fontos változások  érdekében? - tette fel a kérdést. Miért a háborút, a harcot választja a  megegyezés helyett? - kérdezte a kormányfő.

Mint mondta, neki és az  MSZP-nek az a dolga januártól, hogy megértessék az emberekkel,  "nincs mese", vannak dolgok, amelyeken változtatni kellene.

Sólyom László szavaira reagálva, miszerint "napi alkukon élő  kisebbségi kormánnyal nehezen lehet hosszú távú programot alkotni,  és még kevésbé lehet végrehajtani a drasztikus átalakításokat", a  kormányfő azt mondta: 44 törvényt fogadott el május óta az  Országgyűlés, a jövő évi költségvetést olyan többséggel, amelyre nem  volt példa az elmúlt nyolc évben.

Hangsúlyozta: amit a kormány át akart vinni a parlamenten, azt  átvitte.
- Annak nem örülök, hogy Sólyom elnök úrra az az árnyék vetül,  hogy pártpolitizál. Szerintem az országnak olyan elnökre van  szüksége, akiről mindenki azt gondolja, hogy neki fontos, hogy  együtt tartsa az országot, együtt tartson különböző gondolkodású,  mentalitású, pártállású, embereket, és nem bonyolódik bele  pártpolitikai vitákba - mondta a kormányfő a rádióban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.