Gyurcsány: A ti pénzeteken fogunk kampányolni

Soros György pénzeli a Demokratikus Koalíciót – állítja a kormányoldal. Gyurcsány Ferenc szerint hazudnak, ezért pert indít, és a kártérítésként remélt pénzt pártja kampányára fordítja.

„Soros dollármillióiból tollasodik a DK - hazudja a Fidesz. Az állításnak egyetlen eleme sem igaz” – állítja Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a blogján. Az Altus Zrt. egyébként valóban dolgozik a Soros-féle OSI-nak (Nyitott Társadalom Intézet) – ismeri el a politikus: mintegy tizennégyezer dolláros megbízást nyertek el az egyik balkáni országban egy roma integrációs program részeként. 

Hajrá fiúk! Imádni fogom, amikor pervesztésetek után fizetendő kártérítést majd befizetem a DK számlájára. A ti pénzetekből fogunk kampányolni ellenetek. Ilyen az élet...” – üzeni a politikus a kormányoldalnak.

A politikus ezzel reagált a Zsigó Róbert vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Ő - Hoppál Péter fideszes szóvivőtársa csütörtöki nyilatkozatához hasonlóan - a Heti Válasz legfrissebb számában megjelent cikkre utalva azt mondta, hogy homályos üzleti körök támogatják Gyurcsány Ferencet. 

A hetilap arról írt, hogy Gyurcsány önálló baloldali-liberális tömböt épít, "és sikere aligha fog az anyagiakon múlni", ugyanis cégcsoportja "sorra nyeri" a külföldi kormánymegbízásokat és a munkákat a Soros György magyar származású amerikai üzletember által létrehozott alapítványtól.

Milyen megbízásokat teljesít a DK elnöke, kinek az érdekében, és "már megint milyen színjátékot játszik"? - sorolta kérdéseit Zsigó Róbert, aki szerint Gyurcsány soha nem a magyar családok érdekében politizált, hiszen míg kormányzása idején évente többször is emelték a rezsit, addig saját cégének, a Motimnak 2008-ban áramvásárlási kedvezményt adott. Gyurcsány logikája tehát az, hogy a családok fizessenek, ő pedig gazdagodjon - hangoztatta a kormánypárt szóvivője.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.