Gyurcsány: a magyarok többsége nem nukleárisenergia- vagy oroszellenes

A magyar lakosság túlnyomó többsége nem nukleárisenergia-ellenes – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke kedden Kalocsán. Hozzátette, hogy ő maga sem az, de hiányolja a vitát a paksi bővítés ügyében.

A Demokratikus Koalíció elnöke az Összefogás lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a magyar lakosság többsége "pragmatikusan gondolkodik", ezért nem ellenzi a nukleáris energia felhasználását, valamint - hozzá hasonlóan - nem is oroszellenes. Az egykori miniszterelnök emlékezetett arra, hogy ő mindig azt mondta, "valószínűleg az atomenergia az egyik legjobb választás", és nem változott meg a véleménye a fukusimai katasztrófa után sem.

Hangsúlyozta azonban, hogy Paks bővítéséről 2020-ig kell dönteni, utána még van 12 év, és ennyi "a szakma szabályai szerint" elegendő a blokk felépítésére. "Hova siettünk, miért nem beszéltük meg?" – tette fel a kérdést a DK elnöke, aki a "normális vitát" hiányolta Paks ügyében. "Át voltunk verve, pedig lehet, hogy ez a legjobb megoldás" – fogalmazott.

Ma már nem tudja, hogy kell vagy sem népszavazás Paksról - mondta, hozzátéve, hogy szerinte ha a lakosság nem követeli ki a népszavazást, akkor a döntést a parlamentnek kell magára vállalnia, "de normális körülmények között".

Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón bemutatta Niedermüller Péter kulturális antropológust, az Összefogás jelöltjét a Bács-Kiskun megyei 3-as választókerületben.

Kitért arra, tudatában vannak, hogy ez nem könnyű vidék a baloldal számára, mert "történelmi, szociológiai tradíciók alapján régóta erősebb itt a konzervatív, jobboldali gondolkodás". A választókerületben meghatározó mezőgazdaságról azt mondta, hogy az 1970-es, 1980-as években a magyar falu jobban fejlődött, mint a város. Akkor a háztáji gazdaságok, a téeszek és az állami gazdaságok kitűnően működtek együtt, és ennek következményeként a magyar lett Európa egyik legfejlettebb mezőgazdasága.

A rendszerváltozás történelmi tévedésének nevezte a mezőgazdasági nagyüzemek felszámolását és azt a mítoszt, amely "azóta csapdában tartja a vidéket", hogy kizárólag családi gazdaságokra lehet építeni a magyar mezőgazdaságot.

Álláspontja szerint át kellene lépni egy ideológiai dogmát, azt, hogy lehet-e társas vállalkozásnak földtulajdona Magyarországon. A teljes jobboldal nem ért egyet a társas vállalkozások földtulajdon-szerzésével, "sőt bizonyos értelemben hazaárulásnak tekinti", és azzal riogat, hogy akkor a külföld kezébe kerül a föld – mondta. Hozzátette: de nem ez az igazi ok, hanem az, hogy a városi, fővárosi "újtulajdonosi réteg, így akarja olcsón megszerezni" a földet.

Kérdésre válaszolva azt mondta: a baloldal bátortalan volt földügyben, nem mert megküzdeni a jobboldallal. Szerinte békésen együtt kellene élniük a mikro-, a kis-, a közepes és a nagy gazdaságoknak, mert "ebben az ügyben a kádári kompromisszum jó kompromisszum volt".

A lakossági fórumot a város színháztermében tartották, ahol mintegy háromszázan voltak jelen. Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón azt kérte, hogy az újságírók csak az előadásán és Niedermüller Péter bemutatásán legyenek jelen, a nézői kérdések idejére hagyják el a színháztermet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.