Tegnap némi zavar támadt az Európai Néppart gépezetében - vezeti fel legújabb blogbejegyzését Gyurcsány Ferenc (aki egyébként a kettős állampolgárságra nemmel szavazó három szocialista képviselő egyike). Az Európai Parlament néppárti frakciójának elnöke reggel újságíróknak azt mondta, hogy elfogadhatatlan lenne, ha a magyar kormány választói jogot adna a határon túli magyaroknak, mert ez egyenlő volna a mai határok megkérdőjelezésével. Este az elnök szóvivője úgy pontosította főnöke nyilatkozatát, hogy a megjegyzés csak azokra a határon túl élő magyarokra vonatkozik, akik nem magyar állampolgárok.

Nem tudom, mit gondol egészen pontosan Joseph Daul, a néppárti frakcióelnök, de pár szempontot hadd fogalmazzak meg.

Természetesen nem az a kérdés, hogy Trianon nemzeti tragédia-e. Természetesen az - szögezi le a volt miniszterelnök. De mivel visszafelé nem forgathatjuk az idő kerekét, csak azt érdemes vizsgálni, hogy mit tehetünk most a trianoni trauma kezelésére. A magyar választók jelentős része, őszinte nemzeti sértettséget érezve, megindult lelkiséggel keresne történelmi kárpótlást. Én ezt a megindultságot értem. Érteni vélem a '20-as, '30-as évek erős érzelmi töltésű, Trianon visszarendezését célzó nacionalizmusát és irredentizmusát is. De nem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy a nemzeti lelkesültség végül egy tragikus háborúba sodorta az országot, melyben magyarok százezrei (összesen sokmilliónyian) vesztették életüket, végül pedig nem hogy sikerült volna visszakapni egy négyzetméternyit a Trianonban elveszett területekből, hanem ha jól emlékszem, három további falut is elvesztettünk. Nem tagadom, az a benyomásom, hogy miként a két világháború között, úgy most sem jár együtt a nemzeti lelkesültség kellő nemzeti bölcsességgel. Tudom, van, aki szerint az én álláspontom, úgymond "nemzeti alapon" támadható.

Hosszú védekezés helyett inkább megkérdezem: vajon Willy Brandt is elárulta a hazáját? - írja Gyurcsány Ferenc Mint ismeretes az egykori német kancellár a hetvenes évek legelején véglegesen tudomásul vette a második világháború után kialakult új határt, és ezzel azt a tényt, hogy Kelet-Poroszország és Szilézia tízmillió német polgárral együtt végleg Lengyelországhoz került. Azt már meg sem jegyzem, hogy Németországnak soha eszébe sem jutott állampolgárságot ajánlani az ugyancsak elveszett Elzász és Lotharingia polgárainak. Németország mára megint sikeres nemzet, Európa vezető országa, az Unió talán legfontosabb motorja. A német siker egyik oka, hogy nem újraírni akarják történelmüket, hanem tanulni szeretnének belőle. Tessék csak megnézni, hogy miként vélekedik ma a német társadalom túlnyomó része és a politikai elit csaknem egésze a demokráciáról, a nácizmusról, a holokausztról. De nem Németországról kívántam értekezni.

A rendszerváltozás után a magyar politikai pártok meglehetősen nagy egységben hangoztatták a szülőföldön való megmaradás szükségességét. Ezért támogattuk óvatosabban, mások sokszor harciasabban a határon túli magyarok különféle autonómia igényét, iskoláikat, könyvtáraikat, színházaikat. Ugye világos, hogy az autonómia és a kettős állampolgárság praktikusan kizárja egymást? Saját országhatárain belül egyetlen állam sem adhat kiterjedt autonómiát egy másik állam egy körzetben koncentrálódó állampolgári közösségének, mert az érthetően az elszakadás első és csaknem visszafordíthatatlan lépése lenne. Aztán tegyük még azt is hozzá: a kettős állampolgárság akarva, akaratlanul felgyorsítja a szülőföld elhagyását, az "anyaországhoz" való megtérést, ezzel pedig beteljesíti Trianon legvégső tragédiáját.

Természetesen érvelésemmel szembeállítható, hogy nem viselheti az egyes, kisebbségi alávetettségben élő ember a nemzeti fennmaradás terhét, a szabad választást mindenkinek meg kell adni. Ez súlyos érv. Mégis azt kell, hogy mondjam: ezer ilyen dilemmával állunk szemben, amikor a nemzet ügyét igazgatjuk. Nem szeretnék profán lenni, de hasonló helyzettel állunk szemben, amikor nem tudjuk vég nélkül növelni a béreket vagy nyugdíjakat, miközben az egyes ember talán megérdemelné. Egyszerűen azért nem, mert a nemzet bizonyos érdekei és lehetőségei ezt nem engedik meg.

A választójog még bonyolultabb probléma. Ha a határon belül élő magyar politikai közösség tagjai úgy fogják érezni, hogy azok döntenek sorsa felől, akik nem viselik döntésük következményét (hiszen életvitelszerűen nem itt élnek), akkor ez drámai konfliktusokkal fenyeget. Olyanokkal, amelyek nem közelebb hozzák, hanem végképp eltávolítják a határok két oldalán élő magyarokat.

Csak arra akartam figyelmeztetni, hogy mit sem ér a sokat hangoztatott nemzeti felelősség, ha abban csak lelkesültség van és hiányzik a mértéktartó előrelátás, a bölcsesség. Mert a felelősséget időnként csak egy lépés választja el a felelőtlenségtől. Szerintem a magyar jobboldal, mit sem tanulva és értve az európai történelemből, éppen ezen utolsó lépés megtétele felé halad.