Gyurcsány: „sok küzdelem és vívódás után, megérkeztem”

Évek óta nem volt ilyen felszabadult és kiegyensúlyozott – mondta magáról a Népszabadságnak adott interjújában Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfőt a válás békességéről és a DK terveiről kérdeztük, de szembesítettük azzal is: ha egyik politikai példaképe Tony Blair volt, akkor miért nem követte abban is, hogy a lemondás után háttérbe kell húzódni.

„Nem a frakcióalakítás lehetősége volt a perdöntő a szétválásban. Akkor is megalakítottuk volna a Demokratikus Koalíció Pártot, ha csak kilencen maradunk. Persze, dolgoztunk azon, hogy legyen saját képviselőcsoportunk, de 2014 szempontjából nem túl fontos, hogy most vagy hat hónap múlva lesz önálló frakciónk” - nyilatkozta többek között Gyurcsány Ferenc a Népszabadság szombati számában megjelenő interjúban.

Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc

A volt kormányfő a beszélgetés során kérdésünkre elmondta még: Mesterházy Attila MSZP-elnök kérése volt, hogy a szakítással kapcsolatos kérdést ne vigyék el a kongresszusig, azt mindenképpen zárják le előtte. „Hozzáteszem, a mi köreinkben én ahhoz a kisebbséghez tartoztam, aki el akart menni a kongresszusra, utoljára még egyszer szembenézni a küldöttekkel” - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Az ex-miniszterelnöktől megkérdeztük azt is, hogy érvényes-e még (és ha nem, miért nem) a parlamenti képviselőcsoport listás mandátumainak megerősítésére vonatkozó DK-s javaslatuk, de választ kértünk Gyurcsánytól arra is, hogy amikor pártelnökként megkérdőjelezhetetlen támogatottsága volt: miért nem vitte végig azt a reformfolyamatot, amelyet most az új vezetésen kér számon.

„Ma úgy látom, hogy félve a kormányzópárt egységének megbomlásától, az MSZP hatalmi, kulturális rendszerének megtörésére irányuló kísérleteim az indokoltnál óvatosabbak voltak. A szükségesnél talán jobban tartottam attól, hogy egy ilyen konfliktusnak mik lesznek a következményei. 2010 óta viszont nem kormányzunk, most bátrabbak lehetnénk. Most már tényleg nincs ok arra, hogy ne próbáljuk meg az MSZP alapvető kultúráját, belső viszonyait átalakítani. Mi megpróbáltuk, amit lehetett: a pártszavazás, a mandátummegerősítés, mind erről szólt. Nem ment. Ha nem megy, nem kell erőltetni. Ez most már másra marad” - nyilatkozta lapunknak Gyurcsány Ferenc.

A volt kormányfő az interjúban beszél a Demokratikus Koalíció szakmapolitikai terveiről, azok tartalmáról és az általuk képviselni szánt politika „tónusáról” is. Gyurcsány elmondja: korábban azt gondolta, hogy a Fidesz 2012 elején előrehozott választásokat fog tartani, hogy a „mérhetetlenül kemény költségvetés szociális hatásai” előtt még meghosszabbíthassák hatalmukat. Most úgy látom viszont, hogy egyre több sarkaltos törvénnyel elcsúsztak, az idő múlásával pedig az érdekek ebben a forgatókönyvben is csökkennek” - tette hozzá.

Gyurcsány az interjúban beszél a formálódó, most már párttá alakuló civil mozgalmakról és azok szerepéről, illetve az MSZP-hez való viszonyukról is. Az interjúban rákérdeztük arra is, hogy ha egyik politikai példaképe Tony Blair brit kormányfő volt, akkor miért nem követte abban is, hogy a lemondás után háttérbe kell húzódni. Gyurcsány a 2014 utáni karrierjéről is beszél, hangsúlyozva: mindenképpen politikus marad. „Végtelenül lelkesít, hogy a DK lelke, a lényege, emberi viszonyai olyanok, hogy boldogan vállalom saját új pártunkat. Sok küzdelem és vívódás után megérkeztem” - fogalmazott.

A teljes interjút a Népszabadság szombati számában olvashatják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.