Gyurcsány-show az M1 honlapján

Nagy formában van Gyurcsány Ferenc, ezt jelzi az a videó is, amelyben a DK elnöke elképesztő lehetőségeket kapott. Élt is vele. Amikor az M1-en tendenciózusan a bajai videóról kérdezték, azt mondta: nehéz lehet riporternek lenni a köztévénél.

Országjáró körútjának Baranya megyei állomásán Cserdit is meglátogatta Gyurcsány Ferenc - olvasható a hirado.hu honlapján. A Demokratikus Koalíció vezetője a település roma származású polgármesterével is találkozott. Bogdán László ajándékkal várta: olyan pálinkásüvegekkel, amelyek címkéjén az állt, hogy "Magyarország nem fekete-fehér", illetve az őszödi beszéd talán legismertebb kifejezése.

A polgármester és Gyurcsány Ferenc megbeszélésén a hamis bajai videó is szóba került. A roma származású polgármester azt mondta: a felvétel megjelenése sokat ártott a cigányságnak. - Nem tudok azonosulni az összes bajaival, sőt nem is akarok azokkal a cigányokkal azonosulni, akik ezt elkövették, meg azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a bajai cigányság nem azonos a cigánysággal, nem egyenlő a bajai cigányság technikáival - fogalmazott Bogdán László polgármester.

A találkozó után Gyurcsány Ferenc nyilatkozott a Híradónak, a riporter a bajai videóról is kérdezte. A volt miniszterelnök válaszait azonban nem tudták megmutatni, mert a Demokratikus Koalíció kommunikációs igazgatója azt közölte, hogy csak akkor járulnak hozzá a forgatott anyag közléséhez, ha azt teljes egészében, vágatlanul láthatják a nézők (szerkesztőségünk kaján megjegyzése: ügyes!). Mivel erre a Híradó keretei között nem volt lehetőség, az interjút a hirado.hu-n közölték teljes terjedelmében.

A terjedelmes - vágatlanul valóban leadhatatlan interjú - legizgalmasabb részei ott kezdődnek, amikor a riporter azt kérdi, amiért valójában küldték. A bajai videó következményei izgatták. 

- Őszintén szólva unom, hogy a bajai videóról kérdez - mondta Gyurcsány 2.48-nál és kedélyesen sztorizni kezdett, melynek része volt az, hogy szó szerint és gyilkos pontossággal idézi Bogdán Lászlót: "Korábban meg lehetett bennünket venni lejárt szavatosságú száraztésztával. Lehet, hogy úgy tűnik, amatőr színjátszónak is kell lennünk, és ekként vettek meg bennünket."

A nehéz terepen járatlan riporter nem vette észre, hogy csúszós talajra tévedt, Gyurcsány 3.28-hoz érve teljesen átvette az interjú fölötti irányítást. A hölgy érzi, hogy valamit kérdeznie kell, mert a koma könnyedén végignyomja a videokazettát.

- Tehát áldozatok a cigányok? - hangzik a kérdés.

- Nem tudom - feleli mosolyogva Gyurcsány. - Azt sem tudom, hogy ez történt-e. De azt tudom, hogy Cserdin önnek engem nem a bajai videóról kell kérdeznie. Nem értik önök, hogy mi a tisztesség. (Közbeszólás nincs.) És szolgálhatják önök ezt az időnként nyomorult hatalmat, de maguk épp olyan nyomorulttá fognak válni. Inkább hallgassák ennek az embernek (Bogdán Lászlónak - A Szerk.) a tiszta szavait. Lássunk a szavai mögé, és ne bajaivideózzanak. Mert le fognak süllyedni arra a szintre, ahová Magyarország nem akar jutni. És szerintem maga sem szeretne jutni...

4.06-nál járunk, az interjú a csúcspont felé közeledik, Gyurcsány azt csinál, amit akar. A riporter azonban konokul megy tovább a zsákutcába, s azt kérdi: - Bocsánatot kérni jött ide...esetleg Cserdibe...a cigányoktól...a bajai videó után ön szerint kompenzálni lehet ezt a... ami ott történt, illetve az ottani cigányokkal történt? (A kérdésszerű szöveg 4.15-nél)

Gyurcsány érzi, hogy szervalabdája van: - Még egyszer kérdezze meg tőlem! Mit kérdezett?

- Bocsánatot kérni jött-e ide Cserdibe?

- Én? - kérdez vissza, és tenyerét a szívére teszi. - Miért? Maga kért bocsánatot tőlük?

- Én nem vagyok érintett a bajai videóban - mondja a menekülő riporter.

- Én sem - jegyzi meg Gyurcsány, és várja a folytatást, ami nyomban meg is érkezik. - Az MSZP-n belül viszont feszültségek vannak - hangzik az újabb kérdés. - Nem gondolja, hogy ennek ön a felelőse? (Hujjaj - A Szerk.)

Gyurcsány Ferenc nagy levegőt véve valószínűleg pályája egyik legjobb mondatát mondja el: - Nehéz lehet mostanában köztévé-riporternek lenni...

4.45-nél hallható mindez. Feri kifog rajtunk - ez is lehetne a kis filmetűd címe. De nem az. Hanem ez: Gyurcsány Ferenc a bajai videóról Cserdiben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.