Gyurcsány: Ez maga a drámai végkifejlet

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint Magyarország régen volt ekkora nagy bajban és 35 éve nem volt nemzetközileg ennyire elszigetelve, mint most. Erről Gyurcsány Ferenc pártelnök beszélt, miután a DK elnökségi tagjaival együtt diplomatákkal találkozott a Parlamentben.
A rendszerváltozás előtti utolsó tíz évben nagyobb nyitottsággal fogadták külföldön az akkori rendszer kormányát és vezetését, mint a jelenlegit - mondta Gyurcsány Ferenc diplomatáknak a parlamentben. Hangsúlyozta, hogy egy elszigetelt ország nem tud sikeres lenni.

Szavai szerint a folyamat a demokratikus alapértékek megkérdőjelezésével kezdődött, ez elmúlt hetekben pedig már befolyásos, nagy tekintélynek örvendő országok tartották korruptnak a kormányt és köreit, ami "maga a drámai végkifejlet". Azt mondta, hogy az utóbbi napok civil tüntetéseiből az látszik, nem egyszerűen az internetadó ellen tiltakoznak tízezrek, hanem azért is, mert veszélyben érzik a nyugatos életformát.

A 2015-ös költségvetés alapján egy átlagos család évente több mint százezer forintot fog veszíteni - mondta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: a következő esztendő a szociális drámáról, a leszakadásról és az életlehetőségek romlásáról fog szólni.

Arra is kitért, hogy a Demokratikus Koalíció csütörtökön Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság új elnökéhez fordult. A DK EP-képviselői azt javasolták, hogy azokban az esetekben, amikor felmerül a korrupció gyanúja, korlátozzák a magyar kormány jogát, hogy szabadon dönthessen az uniós forrásokról. Meglátásuk szerint ugyanis ha semmi nem változik, akkor Magyarország elveszítheti az összes európai uniós forrást - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy a diplomaták is osztották-e az ország elszigetelődéséről szóló véleményét, azt felelte: óvatosan fogalmaz, mert ez nem nyilvános ülés, hanem egy informális beszélgetés volt és nem szeretne az ő nevükben beszélni, de a prezentációnak "ezt a pontját nem vitatták".

A találkozón a Demokratikus Koalíció tájékoztatása szerint 17 ország diplomatái vettek részt, több európai uniós állam mellett Kanada, az Egyesült Államok és Albánia is képviseltette magát. A DK elnökségéből Vadai Ágnes, Kerék-Bárczy Szabolcs és Kakuk György is ott volt a beszélgetésen.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.