Gyurcsány és Lázár is jól járhat az adósmentéssel

Kormánypárti és ellenzéki képviselők is jól járnak az adósmentő csomaggal. A parlamentben körülbelül száz képviselőnek van banki tartozása, de olyanok is reménykedhetnek "kárpótlásban", akik már visszatérítették hitelüket.
Összesen akár 300 millió forintos tehertől szabadulhatnak meg a hitelt felvett politikusok, ha jövő héten elfogadja a parlament az adósmentő törvénytervezetet. A Blikk információ szerint több mint egymilliárd forintra rúgnak a képviselők hitelei.

A legnagyobb adóssága Gyurcsány Ferencnek van, így ő biztosan nyer a javaslattal. A DK elnöke 67,1 millió forintos banki tartózással rendelkezi. Ebből a lap számítása alapján 20 milliót is spórolhat. A volt miniszterelnök ezt másként látja. A Blikk megkeresésére a politikus azt mondta, nem számít ekkora csökkenésre. Körülbelül 40-50 ezret spórolhat havonta. Gyurcsány hozzátette, nem ért egyet azzal, hogy a tehetősebb embereknek is kedvezzenek a törvényjavaslattal.

A lap által összeállított adóslistán fideszes és KDNP-s politikusok követik a DK elnökét. Lázár Jánosnak, Gulyás Gergelynek és Rogán Antalnak 30 millió körüli banki tartozása van, amely akár 10 millió forinttal is csökkenhet az adósmentéssel.

A Blikk által vizsgált vagyonbevallásokból csak a jelenlegi tartozás derül ki, az eredeti nem, ezért meglehet, hogy a képviselők még nagyobb összeget tudnak leírni az adósságukból. Azoknak sem kell szomorkodniuk, akik már visszafizették a tartozásukat, mert ők készpénzben kaphatják meg a túlfizetést.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.