Gyurcsány: "Én vagyok az egyetlen nagy visszatérő"

A legnagyobb hiba, amit elkövetett, hogy miniszterelnök lett - ezt maga Gyurcsány Ferenc mondta az Indexnek.  A DK elnöke további számos tévedését is elismert, többek között, hogy nem mondott le 2008-ban, az elvesztett népszavazás után.

Gyurcsány Ferenc talán sosem volt ennyire önkritikus, mint az Indexnek adott interjújában. Elismeri, hogy szocialista szavazókkal erősödött meg a pártja, de nem gondolja, hogy a többi baloldali formációt gyengítené. Ma is büszke az őszödi beszédre, de tagadja, hogy köze lenne a kiszivárogtatásához.

"Hiba volt az MSZP-vel a hátam mögött elvállalni a miniszterelnökséget" - Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

Május 25-e után a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy hármasból egyedüliként maradt talpon, de lát még jövőt az együttműködésben.

"Mai tudásunk szerint ez a három politikai képződmény tartósan meg fog maradni, ugyanakkor együttműködésre van ítélve. Hogy milyen szorosra, nem tudom. Ez akkor működik jól, ha világos a szerepválasztás, ki milyen karaktert erősít ebben. Ez elvezethet a végén egy átfogó nagy uniópárthoz, de lehet, hogy csak 10 év alatt" - mondta Gyurcsány Ferenc, aki nem zárja ki, hogy néhány év múlva összeolvadjon a DK és az MSZP.

"Ha egyszer lesz egyesülés, minden bizonnyal egyikünk sem lehet a vezetője. Nem az történik, hogy valaki bekebelezi a másikat, hanem létre kell hozni egy alapvetően mást. Hogy ez napirendre vehető-e a következő négy évben, nem tudom, de az világos, hogy az együttműködési kényszer fent fog maradni 2018-ra is."

"Sokaknak fáj, hogy hétszer annyi képviselője van az MSZP-nek, ráadásul frakciónk sincs. Ez tényleg nincsen rendben. De ezért a felelősség nem az MSZP-t terheli, hanem engem. Én kötöttem a megállapodást. Elhibáztam. Nagyvonalúbb voltam a kelleténél. És persze legrosszabb álmomban sem merült fel, hogy a közös lista az nem megy el 45-ig."

"2004-ben még nem voltam felkészülve a miniszterelnökségre" - Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

Bár sokat javult az elmúlt években a megítélése, Gyurcsány egyelőre nem érzi úgy, hogy 2018-ban ő lehetne Orbán Viktor kihívója. Ha mégis így lenne és újra kormányt alakíthatna, nem venné el ugyan senkitől a megszerzett magyar állampolgárságát, de a határon túl élőktől megvonná a szavazati jogot.

Egyáltalán nem tartja hibának, hogy 2010-ben nem vonult teljesen a háttérbe, sőt!

"A magyar politika elmúlt 25 évében én vagyok az egyetlen visszatérő! Ha azt akarom, hogy a sok tekintetben hamis, részben igaz percepció, ami rólam kialakult, megváltozzon, ahhoz új politikai élmény, tapasztalás kell. Ezt pedig csak úgy lehet csinálni, ha ott vagy a színen, és ha végigcsinálod ezt a nyomorult öt évet, amit 2009 óta végigcsináltam! Legyünk őszinték, nem volt senki érdekelt abban, hogy visszatérjek! Senki. Sem a jobb-, sem a baloldalon."

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.