Gyurcsány a holokauszt meghamisításával vádolja Orbánt

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor miniszterelnök "meghamisítja a holokausztot" azzal, hogy vasárnapra virradó éjjel "felállíttatta" a német megszállási emlékművet a budapesti Szabadság téren.

A Demokratikus Koalíció elnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "az éj leple alatt a rezsim - többszörös kordonnal körbevéve - felállíttatta a gyalázat emlékművét, amely összemossa a gyilkost és az áldozatot, megbecsteleníti az erkölcsöt és a történelmet. Ez hitványság és gazemberség."

"Orbán ezzel a gesztussal meghamisítja a holokausztot, meggyalázza annak minden zsidó, roma és meleg áldozatát" - írta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: "jellemző a hatalomra, hogy nem merték fényes nappal felállítani a hazugság szobrát". A politikus úgy fogalmazott, "Orbán az éjjel félrerúgta több ezer ember emlékezésköveit a Szabadság téren", és "arra, amit tett, sohasem lesz felmentés, Orbán rezsimje a történelem szemétdombján végzi".

A DK elnöke közös tiltakozásra hívott fel "Orbán és csapata újabb gaztette ellen".

Steiner Pál, az MSZP V. kerületi polgármesterjelöltje szombaton tudatta, hogy végleg elutasította a Fővárosi Törvényszék a német megszállás áldozatai Szabadság téri emlékművének építését megakadályozó helyi népszavazási kezdeményezést.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.