Gyurcsány: A civil segítők nélkül a rendszer már összeomlott volna

Gyurcsány Ferenc szerint a kormány menekültügy megoldására tervezett lépései embertelenek, értelmetlenek, azokat a Demokratikus Koalíció nem támogatja, és tiltakoznak ellenük.
A volt kormányfő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján utalva a Bicskénél kialakult helyzetre azt mondta: az a negyvenes évek retorikáját idézi, megtévesztik az embereket, gorombán, bűnözőként bánnak velük, s elhazudják, mi a valódi szándékuk.

Sajnálatának adott hangot, hogy a magyar demokratikus pantheonban helyet szerezni semmiképpen nem képes miniszterelnökök sorába lépett be Orbán Viktor. Értékelése szerint a kormányfő fél attól, hogy megroppan ennek a nemzetnek a gerince néhány száz embertől. Én nem félek tőle - mondta.

Jelezte: támogatja a kötelező kvótarendszert, és megvalósíthatónak látta néhány száz, vagy ezer menekült befogadását.

Arra biztatta az állampolgárok vetkőzzék le félelmeiket, és segítsenek a menekülteken, a lelkiismeretükre és ne az Orbán-kormány embertelen törvényeire hallgassanak. Hozzátette: a civil segítők nélkül az így is kaotikus rendszer már rég összeomlott volna.

Szóvá tette ugyanakkor, hogy a pályaudvarokon nem lehet találkozni a nagy történelmi egyházak karitatív szervezeteivel, a Vöröskereszt segítőivel. Muszáj irgalommal fordulni ezen emberek felé, muszáj nekik segíteni - hangoztatta.

Kitért arra is, hogy a helyzet valószínűleg hónapokig, akár évekig eltarthat, és közben "kormányozni is kellene". Hónapok óta a kabinet értelmezhető kormányzati cselekvést nem mutat, amit pedig a menekültügy terén mutat, az maga a dráma - tette hozzá Gyurcsány Ferenc, aki szerint sokkal többet kellene a nemzetközi segélyezés támogatására is fordítani.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.