Győzik a túlmunkát a bírósági titkárok

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) eddigi tapasztalatai szerint a szabálysértési törvény, illetve az alkotmánymódosítás sem változtatott a szabálysértési törvények alól mentesített bírósági titkárok leterheltségén.

Az igazságszolgáltatási tanács szerdai közleményében a testület szeptember 14-i üléséről beszámolva hangsúlyozza, hogy döntés született a közvetítők, vagyis az úgynevezett mediátorok további bevonására a peres ügyekben. Megállapításuk szerint ugyanis ez a program egyszerre segíti a perben álló felek gyorsabb megegyezését, illetve a bírósági munkaterhek csökkentését.

Hozzáteszik: az ülésen jelen lévő Répássy Róbert igazságügyi államtitkár 15 millió forintos támogatást ígért a program folytatására.

Az OIT kedden foglalkozott a központi régió bíróságain felhalmozódott 2-5 éven túli ügyek kezelésével is. A Fővárosi Bíróság és a Pest Megyei Bíróság elnöke arról tájékoztatta a testületet, hogy bár vannak bíztató jelek, hiszen egyes ügyszakokban csökkent az elhúzódó ügyek száma, ám összességében csak a teljes idei évi adatok fényében lehet értékelni az elmúlt időszakban tett erőfeszítéseket.

Emellett döntés született arról, hogy továbbra is a jelenlegi vezető, Kántor András Richárdné újabb hatéves megbízatást kapott a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság elnöki posztján, az OIT hivatalának vezetői tisztségére ugyanakkor egyetlen pályázónak sem sikerült elegendő szavazatot szereznie.

Az OIT tájékoztatása szerint az ülésen megállapították, hogy a bírósági szervezet mintegy 2,3 milliárd forintos hiánnyal számol a legfrissebb adatok alapján, a testület pedig arról döntött, hogy hét intézmény számára feloldja a korábban zárolt előirányzatukat, mintegy 254 millió forintot. Megjegyzik: a bíróságok nehéz anyagi helyzetét jelzi, hogy megnőtt a 60 napon túli tartozások mértéke, amit az intézményeknek kezelniük kell.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.