Gyorsított eljárás a balhézó ultrák ellen

Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanújával 12 személyt hallgatott ki szombaton a Budapesti Nyomozó Ügyészség a magyar-román futballmérkőzés alatt és után történt zavargásokkal összefüggésben – közölte a főügyészség. 
A közlemény rámutat: a mérkőzést a Készenléti Rendőrség, a BRFK és több más megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai biztosították, akiket a mérkőzés alatt és azt követően egy egyre erőszakosabb nagy létszámú szurkolói csoport szervezetten támadott.

Támadásukhoz emberi élet kioltására alkalmas eszközökkel, így kövekkel, beton- és fadarabokkal, üvegpalackokkal, pirotechnikai eszközökkel dobálták meg a rendőrsorfalat. Ennek következtében 33 rendőr sérült meg, közülük többeket kórházban ápolnak. A zavargások alatt a különféle értéktárgyakban okozott kár összességében milliós nagyságrendű.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőrség hatékony közreműködésével őrizetbe vett 12 gyanúsított közül 7 személy előzetes letartóztatásának elrendelését indítványozza. A kényszerintézkedés elrendelése tárgyában a holnapi napon dönt a bíróság.

A nyomozó ügyészség a további 5 terheltet – mivel annak törvényi feltételei fennállnak – a fenti bűncselekmény miatt gyorsított eljárásban, szintén a holnapi napon bíróság elé állítja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.