Teljes tisztújítás akár két hónapon belül az MSZP-ben

Nem várnak az önkormányzati választásokig, hanem felgyorsított menetben, várhatóan a következő alig hatvan napban lebonyolítják a teljes tisztújítást az MSZP-ben, erre utal az elnökség mai döntése - tudta meg több forrásból is a NOL. A döntő szó a választmányé lehet.

Nem kizárt, hogy mégsem várják meg az önkormányzati választások végét az MSZP-ben, hanem még az őszi voksolás előtt megtartják a teljes, alulról felmenő tisztújítást. Utóbbi folyamat felgyorsítására elsősorban azért lehet szükség, mert megindult az erjedés a pártban és egyre több vidéki alapszervezet jelentette be: azonnali tisztújítást követelnek.

A legutolsó kongresszuson a pártelnök Lendvai Ildikó lett. A háttérben Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon
A legutolsó kongresszuson a pártelnök Lendvai Ildikó lett. A háttérben Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon

Hozzá kell tenni, hogy a választási vereséget követően az MSZP elnöksége azért "ajánlotta fel" lemondását és nem tette meg azonnali hatállyal, mert az az alapszabálynak megfeleleőn automatikusan magával hozta volna a teljes tisztújítást. A pártvezetés azonban nem akarta ezzel kényszerpályára állítani a pártot, inkább két forgatókönyvet ajánlott a tagságnak. Eszerint vagy még az önkormányzati választás előtt, vagy után legyen tisztújítás a pártban.

Eddig úgy tűnt, hogy inkább utóbbinak van nagyobb esélye, és a többség inkább azon az állásponton marad, hogy elég gesztust gyakorolnia a vezetésnek; jobb egységben tartani a pártot az önkormányzati választások előtti kampányban, utána pedig jöhet, aminek jönnie kell. Az elégedettlenség azonban egyre erősebb, bár ezek inkább elszigetelt kezdeményezéseknek tűnnek, többségi támogatottsága egyik erőcsoportnak sincs.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke az elnökségi ülést követően azt közölte, hogy a vita és konzultáció május 14-ig tart a pártszervezetekben. A főbb elképzelésekről ma tárgyalt az MSZP megyei elnöki ülésén. Május 15-én már össze is ül a választmány, amely megvitatja a lehetőségeket és dönt a két főbb irányvonal között, miszerint az önkormányzati választások előtt lesz teljes tisztújítás, vagy csak utána.

Lendvai hozzátette, hogy a választmánynak megvannak a jogosítványai ahhoz, hogy a párt alapszabályában lefektetett 90 napos felkészülési időt lerövidítse egy teljes tisztújítás előtt. Ezzel akár élhetnek is. A pártelnök tájékoztatott arról is, hogy Mesterházy Attilával egyetemben beszámolt a többpárti parlamenti egyeztetésekről.

Az MTI tudósítása szerint hozzátette: május 14-ig a pártszervezetek elkészítik állásfoglalásaikat az értékelésről, az ellenzéki stratégia alapelveiről és a párt előtt álló teendők politikai menetrendjéről, amelyeket a választmány ülésén vitatnak majd meg. Ennek része az is, hogy a teljes tisztújítás az önkormányzati választások előtt, vagy után történjen meg.

Megjegyezte: azt is végigvették, hogy ha az önkormányzati választások előtt lenne a teljes tisztújítás, akkor miként alakulnának a határidők, hiszen a választmánynak lehetősége van arra, hogy az alapszabályban rögzített kilencven napot ésszerű keretek közt lerövidítse. Szavai szerint ebben sem alakult ki többségi álláspont.

Lendvai Ildikó tájékoztatása szerint a megyei elnökök beszámoltak arról, hogy helyben milyen vélemények vannak, de ezek "nagyon szerteágazóak". A pártelnök az MTI híradása szerint arra a kérdésre, melyik szóra teszi a hangsúlyt abban a mondatban, hogy Gyurcsány Ferenc "adna még egy esélyt az MSZP-nek" úgy válaszolt: az esélyre, amit nem a politikusok, hanem a választók adnak meg a szocialista pártnak. Nekünk azon kell dolgoznunk - nem a zsűriből - , hogy ezt az esélyt a választó megadja nekünk - fogalmazott.

Ezzel összefüggésben úgy vélekedett: Gyurcsány Ferenc jövője az MSZP-hez kötődik. Kitért arra: vele egyeztetve szerdán elküldte az alapszervezeteknek a volt kormányfő vitairatát. Jelezte: nemcsak ezt, hanem más elemzéseket is kapnak az alapszervezetek. Lendvai Ildikó kiemelte: törékeny dolog a baloldal jövője, ami a kezükben van. Azok a vitairatok jók, amik ezt tudják és nem veszélyeztetik a jövőt - hangoztatta, hozzátéve: eddig nem olvasott olyan anyagot, amelyben ne érzékelte volna a jó szándékot és a felelősséget a jövő iránt.

Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: a mai hosszú egyeztetés is - amit egyébként megelőzött tegnap egy kibővített választmányi vezetői ülés - azt jelezte, hogy van arra igény, hogy együttgondolkodva egy közös menetrendbe foglalják a következő időszak történéseit. Ennek a folyamatnak meghatározó szereplője a választmány, mert jogköréből adódóan ez a testület rendelhet el felmenő rendszerű tisztújítást.

A választmányon belül hónapok óta zajlik egyfajta előkészítő-elemző munka. A testület stratégiai bizottságának így kialakult javaslata tulajdonképpen az országos elnökség által javasolt egyik, tartalmában a felgyorsított ütemű tisztújítást jelentő alternatíva kiegészítése. „A bizottság azt javasolja, hogy a választmány az alapszabály szerinti 90 nap helyett dönthet 45 vagy 60 nap alatt végrehajtott, ilymódon gyorsított menetű tisztújítás mellett is.

Ez azt is jelentheti, hogy nem kell ketté választani a felmenő rendszerű tisztújítást és az elnököt választó kongresszust" - fogalmazott lapunknak Simon Gábor. Ahhoz, hogy ez a helyzet előállhasson, a választmánynak módosítani kell a kongresszusi szabályzatban lefektetett időpontokat. Azért, hogy ne legyen alapszabályba ütköző a menetrend, ezért a párt országos etikai és egyeztető bizottsága is megvizsgálja a forgatókönyvet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.