A Jobbik mindenkit tönkrevert Tapolcán

Azért győztünk, mert hátat tudunk fordítani a Fidesz kirekesztő dogmáinak, s nemcsak a saját szimpatizánsainkat, hanem az egész várost képviselni akarjuk – nyilatkozta tudósítónknak Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere, miután a vasárnapi kettős időközi önkormányzati választáson a párt jelöltjei nagy aránnyal győztek.

Az időközi választásokat azért kellett kiírni, mert a tavaly polgármesternek is megválasztott Dobó lemondott önkormányzati mandátumáról. Párttársa, Rig Lajos pedig egy haláleset utáni időközi voksoláson parlamenti mandátumot nyert, ezért nem tölthette be tovább az önkormányzati képviselői tisztséget.

Dobónak nem kellett volna lemondania, de be akart juttatni még egy jobbikost a testületbe, s azt mondta, neki ideje sem volna a két funkciót együtt ellátni. A Fidesz érezte a veszélyt, s azzal próbálkozott, hogy nem saját jelölteket indít, hanem két független indulót támogat. Ők azonban közismerten szorosan kötődnek a kormánypárthoz. Bonyolította a helyzetet, hogy a tapolcai Jobbikot megalapító politikusok is – akiknek Dobó nem elég „véreskezű” – ringbe szálltak függetlenként, a polgármester szerint vélhetően a Fidesz érdekében.

A baloldalon két párt tudott megegyezni. Az MSZP és a Liberálisok indított párton kívüli jelölteket. A Demokratikus Koalíciónak ajánlották fel először az egyik helyet, de a párt nem élt a lehetőséggel, s nem is vett részt a kampányban. A tavalyi választások eredményeinek tükrében várható volt, hogy a baloldal nem nyeri meg ezt a két körzetet – ismerte el az eredmények tudatában Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese. Hozzátette: örül viszont annak, hogy találtak jelölteket, s reménykedik benne, fel tudják majd frissíteni a baloldalt Tapolcán.

Dobó Zoltán polgármester, bár bízott a saját győzelmükben, annak aránya őt is meglepte, hiszen valósággal lelépték – mindkét körzetben több mint kétszer annyi voksot kaptak – a kormánypártok támogatottjait. Érdekesen alakult az eddig gyakran civakodó, együttműködésre sokszor képtelen testület összetétele.

Öten jobbikosok, öten fideszesek, van egy baloldali képviselő és egy független, aki nem más, mint az MSZP korábbi helyi vezetője: őt a jobbikos polgármester alpolgármesternek vette magához, s el is fogadta a felajánlást. Dobó Zoltán szerint a most kialakult erőviszonyok alapján a testület az új jobbikos városatyákkal már stabilan működőképes lesz.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.