Gyöngyösi Márton nem mond le, lezártnak tekinti az ügyet

Gyöngyösi Márton hétfői kijelentése miatt "megköveti zsidó honfitársait", elismeri, hogy félreérthetően fogalmazott, amikor zsidó származásról beszélt, de "fel sem merült benne", hogy lemondjon, az ügyet pedig lezártnak tekinti. Ugyanakkor leszögezte: fenntartja pártja azon kezdeményezését, hogy a kormánynak közzé kellene tennie a magyar-izraeli kettős állampolgársággal rendelkező, így potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kormánytagok, képviselők listáját.

A Jobbik frakcióvezető-helyettese erről kedden budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. Hangsúlyozta: felszólalásában "etnikai, faji alapon történő vagy zsidó származás szerinti listázás (...) természetesen nem hangzott el", hanem "izraeli zsidó honfitársainkról, az ő jelenlétükről Magyarországon volt szó".

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatót tart
Budapest, 2012. november 27. Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatót tart 2012. november 27-én a Képviselői Irodaházban, amelyen ismerteti, hogy parlamenti kijelentése miatt "megköveti zsidó honfitársait", azt elismeri, hogy félreérthetően fogalmazott, amikor zsidó származásról beszélt, de "fel sem merült benne", hogy lemondjon, az ügyet pedig lezártnak tekinti. MTI Fotó: Kovács Attila

Gyöngyösi Márton hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén, Németh Zsolt külügyi államtitkárhoz intézett azonnali kérdésében azt kifogásolta, hogy a kormány miért nem áll Palesztina oldalára a közelmúltban kialakult gázai konfliktus ügyében. Az államtitkár válaszában azt mondta, a magyar kormány a két nép közös érdekeit képviseli, Magyarország ezért üdvözli a térségben kötött tűzszünetet.

A Jobbik képviselője viszonválaszában úgy fogalmazott, a világbékét elsősorban Izrael fenyegeti, majd azt mondta: "pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára". Az államtitkár erre úgy reagált, hogy nem támogatna egy ilyen kutatást, mivel a kormány zsidó származású tagjainak száma nem kapcsolódik a szóban forgó konfliktushoz.

A politikus kijelentései hétfő este óta tiltakozáshullámot indítottak el.

Gyöngyösi Márton kedden elmondta: fenntartja pártja azon kezdeményezését, hogy a kormánynak igenis közzé kellene tennie a magyar-izraeli kettős állampolgársággal rendelkező és így potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kormánytagok és országgyűlési képviselők esetleges listáját.

Hangsúlyozta: az adatvédelmi biztos egy korábbi vizsgálatában kimondja, hogy közérdekű nyilvános adat a közszolgálati tisztviselők állampolgársága, így Gyöngyösi Márton szerint egy ilyen vizsgálat "nem kellene, hogy megütközést keltsen Magyarországon".

A jobbikos politikus kedden úgy fogalmazott: kizárólag a magyar nemzet iránt 100 százalékos lojalitással bíró emberekre van szükség az Országgyűlésben és a kormányban, ezért az ellenzéki párt szerint a nemzetbiztonsági kockázatok felmérése szintjén igenis érdemes megvizsgálni "a magyar-izraeli kettős állampolgárság ügyét". Szerinte ugyanis egy esetleges "kettős kötelezettségvállalás" esetében felmerülhet, hogy "erősebb-e az egyik a másiknál, vagy mehet-e egyik rovására a másik".

Gyöngyösi Márton azt mondta, hogy az Országgyűlés 2010-es alakuló ülésén akkori MSZP-s képviselők izraeli kitűzőkkel a mellükön jelentek meg, és ez szerinte "olyan mértékű elfogultságot tükröz, amely nemzetbiztonsági kockázatok kérdését veti fel".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.