Gyöngyösi-ügy: a Fidesz pénzbírságot vezetne be

A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfői, parlamentben elhangzott kijelentését, és a házbizottság ülésén azt kezdeményezi, hogy 2013-tól a házelnök utólag, akár pénzbírság formájában is felléphessen az ilyen szóhasználat ellen.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság keddi rendkívüli ülése előtt elfogadhatatlannak minősítette a hétfői ülésnapon elhangzottakat, és közölte azt is, nem lát különbséget Gyöngyösi Márton hétfői és keddi nyilatkozata között.

Szerinte az ilyen kijelentések ellen minden politikai erőnek a leghatározottabban fel kell lépni, és ezt megtehette volna a jobbikos képviselő felszólalása idején a plenáris ülést levezető alelnök is, de mivel egy képviselőcsoportba tartoznak, nem meglepő, hogy nem tette meg.

Rogán Antal elmondta, a házbizottság ülésén kezdeményezi, hogy jövő év január 1-jétől a házelnök utólag, akár pénzbírság formájában is felléphessen az ilyen cselekedetek, az ilyen elfogadhatatlan politikai szóhasználat ellen. Utalt arra is, hogy jövőre a levezető elnök bizonyos esetekben kivezettetheti az országgyűlési képviselőt, most azonban csak a figyelmeztetés eszközével élhet.

Hangsúlyozta, a Fidesz az antiszemitizmus minden formáját elítéli, és kötelességének tartja megvédeni minden zsidó és nem zsidó származású embert. Emlékeztetett arra, a Fidesz az a párt, amely először lehetővé tette, hogy a holokauszt emléknapján megemlékezést tartsanak az Országgyűlésben.

Gyöngyösi Márton hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén, Németh Zsolt külügyi államtitkárhoz intézett azonnali kérdésében azt kifogásolta, hogy a kormány miért nem áll Palesztina oldalára a közelmúltban kialakult gázai konfliktus ügyében. Az államtitkár válaszában azt mondta, a magyar kormány a két nép közös érdekeit képviseli, Magyarország ezért üdvözli a térségben kötött tűzszünetet.

A Jobbik képviselője viszonválaszában úgy fogalmazott, a világbékét elsősorban Izrael fenyegeti, majd azt mondta: "pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára". Az államtitkár erre úgy reagált, hogy nem támogatna egy ilyen kutatást, mivel a kormány zsidó származású tagjainak száma nem kapcsolódik a szóban forgó konfliktushoz.

Gyöngyösi Márton kedden azt közölte, "félreérthetően" fogalmazott, és elnézést kért. A Jobbik a nemzetbiztonsági kockázat felmérését kizárólag a kettős állampolgárok esetén tartja fontosnak – tette hozzá.

A kormány kedden közleményben ítélte el a jobbikos képviselő hétfői kijelentését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.