Gyerekek nyári étkeztetésére lehet pályázni

Gyerekek nyári étkeztetésére kaphatnak kormányzati forrást azok az önkormányzatok, amelyek jövő hétfőig pályáznak a támogatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkársága kedden közleményben az MTI-vel.

A települések összesen 2,4 milliárd forintra pályázhatnak; tavaly ebből a pénzből több mint 100 ezer rászoruló gyermeknek tudtak csaknem két hónapon át naponta meleg ételt adni. Az önkormányzatok számára előírás, hogy legalább 30 százalékban helyben (40 kilométeres körzetben magyar kistermelők vagy mezőgazdasági vállalkozók által) megtermelt vagy elállított terményekből készítsék az ételt a gyerekeknek.

A 2011-ben bevezetett támogatási rendszer alapján az önkormányzatok különböző mértékű támogatást kaphatnak, így a pályázati források odaítélésénél tekintettel vannak például az adott települések helyzetére; az elmaradott és munkanélküliséggel sújtott települések előnyt élvezhetnek.

A tárca arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatásnak köszönhetően a gyerekek jobb minőségű ételhez juthatnak, ugyanakkor a rendszer a helyi termelőket is segíti. Közölték azt is, tavalyhoz hasonlóan előnyt jelent a pályázatot benyújtó önkormányzatok számára, ha megszervezik a gyermekek felügyeletét, illetve szabadidős programot biztosítanak és az előírtnál nagyobb arányú önerő biztosítását vállalják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.