Gyere haza, maradj itthon!

Az Együtt-PM Szövetség rendhagyó flashmob keretében mutatta be ifjúsági programját. A Déli pályaudvaron megtartott villámcsődületre a pártszövetség aktivistái bőröndöket hoztak magukkal, melyekre a kormányváltás üzeneteit írták.
Az esemény azt a novemberben elkezdett ifjúsági kampányt zárta le, melynek során az Együtt-PM politikusai és aktivistái bejárták az országot, beszélgettek a fiatalokkal és több mint 1500 kérdőívet töltettek ki az érdeklődőkkel. Az így nyert adatokat az ifjúsági program megalkotása során fel is használták. A villámcsődületen számos olyan vidéki aktivista is megjelent, aki ezen kampány alatt kapcsolódott be a szövetség munkájába, és ma már a vidéki hálózat gerincét jelentik.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője a flashmobon tartott rövid beszédében elmondta: „Orbán Viktor 1 millió új munkahelyet ígért. Ebből megvalósult félmillió: Németországban, Ausztriában, Angliában. Az elmúlt négy évben versenyt menekült ebből az országból a munkahelyteremtő tőke, meg a jól képzett, vállalkozó szellemű fiatalok. Hozzátette: ezeket a fiatalokat nem más országok szívták el, hanem a saját országuk kormánya üldözte el. A volt miniszterelnök arról is beszélt: „sokan haza akarnak jönni, ha van miért. Mi olyan politikát kínálunk, aminek köszönhetően lenne miért. Gyere haza, maradj itthon – mi ezt üzenjük a magyar gazdasági menekülteknek."

Oláh Noémi, a PM tagja arról beszélt: „a fiatalok már a pályaudvarokon és reptereken toporognak egy nehéz döntés előtt állva: menjenek, vagy maradjanak, miközben maradni szeretnének? Április 6-án hatalmas a tét. Vagy végleg megpecsételjük az ország sorsát és hagyjuk ezeket a fiatalokat elmenni, vagy bevonjuk őket és új alapokon kezdünk el építkezni. Mi nem akarunk innen elmenni, ez itt a mi hazánk is!"

Barabás Richárd, a PM politikusa elmondta: Orbán a munkaalapú társadalma valójában „futószalag társadalom. Láthatóan Kínával szeretne versenyezni abban, hogy Magyarországon futószalag mellett, éhbérért dolgozva ragasszanak hamisított edzőcipőket össze az emberek. Ezért építette le az oktatást! Csakhogy Magyarország nem a kelet, hanem Európa része. Európa jövője pedig a tudás, az innováció és a kreativitás!"

Simándi Szelim, az Együtt tagja szerint a kampány sikere azt mutatja, hogy a fiatal korosztályt érdekli a politika, és sokan a szabadidejüket is szívesen feláldozzák azért, hogy bekapcsolódhassanak. „Aki pedig azt sugallja, hogy a fiatalok passzívak és nincs véleményük, annak az áll érdekében, hogy a fiatalok passzívak legyenek, és ne legyen véleményük. A Fidesznek pontosan ez áll érdekében."

Az Együtt-PM Szövetség ifjúsági programjában kiemelten szerepel a külföldre menekült fiatalok visszacsábítása, melyet garantált munkával vagy képzéssel, vállalkozás-támogatással, hazatelepülés segítő intézkedésekkel kíván megvalósítani. A pártszövetségnek kidolgozott intézkedési terve van a vidéki letelepedés támogatására is. A felsőoktatásban tandíjmentes alapdiplomát adna, széleskörű szociális és tanulmányi ösztöndíjprogramot indítana, a röghöz kötést pedig eltörölné. A családalapításhoz átdolgozott családi adókedvezmény-rendszerrel, a családi pótlék és a gyes emelésével, a rugalmas foglalkoztatás ösztönzésével, valamint utalványos gyes-rendszerrel nyújtana segítséget.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.