Gyanúsítottként hallgatták ki a VI. kerületi polgármestert

A Gyorskocsi utcában hallgatták ki a VI. kerületi ingatlanbotránnyal kapcsolatban Verók Istvánt. A szocialista polgármester az egyik gyanúsított a hétből, a rendőrség további hat ember meggyanúsítását tervezi.

Eddig hét gyanúsított van a terézvárosi ingatlanügyben, a rendőrség további hat ember meggyanúsítását tervezi - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken. Az eddig gyanúsítottként kihallgattak mindannyian megtagadták a vallomástételt és panaszt nyújtottak be a  gyanúsítás ellen. A benyújtott panaszokat a Fővárosi Főügyészség bírálja el.

A hét gyanúsított egyike, Verók István terézvárosi polgármester. Őt pénteken hallgatta ki a rendőrség.

A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya hűtlen kezelés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a korábban a "Terézváros önkormányzata tulajdonát képező Andrássy út 47. szám alatti ingatlan eladása ügyében".

Verók István az ügy előzményéről kedden annyit közölt, hogy az Andrássy úti ingatlant a VI. kerületi képviselő-testület 2004 júniusában hozott döntésével nettó 150 millió forint vételáron eladta, úgy, hogy a befektető vállalta a bérlők elhelyezésének költségét és az épület teljes felújítását.

Az épület eladása szerinte elkerülhetetlen lépés volt, a műemlékvédelmi hatóság kötelezte ugyanis az önkormányzatot a felújításra. Mindez 1,5 milliárdos kiadással terhelte volna meg az önkormányzatot. "Másképpen  fogalmazva: a milliárdos kiadás helyett százmilliós bevétel az eredménye a lépésnek" - mondta a polgármester.

A polgármester közölte: az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert véleményük szerint az eljárás megalapozatlan és alkotmányellenes.

Verók István polgármester a sajtót igyekszik meggyőzni
Verók István polgármester a sajtót igyekszik meggyőzni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.