Gyanúsan kevésnek tűnik 1,25 millió

Nincs összhangban a tényekkel a belügyi tárcának egy ellenzéki képviselő számára az Ökotárs Alapítványnál lefolytatott házkutatással kapcsolatban adott válasza: a Belügyminisztérium állítása szerint ugyanis „a rendőrség törvényesen járt el, jogorvoslati eljárási igényt nem nyújtottak be”. Valójában az Ökotárs több panaszt tett az eljárás jogszerűségével kapcsolatban, és erre bizonyítékuk is van.

A kérdést a szocialista Bárándy Gergely tette fel a BM képviselőjének a közelmúltban a parlamentben, amikor arról érdeklődött, miért költött 1,25 millió forintot a rendőrség az Ökotárs Alapítvány „lerohanására”, és kíván-e vizsgálatot indítani azon rendőri vezető ellen, aki az intézkedésről döntött. Kontrát Károly, a tárca parlamenti államtitkára válaszában először is leszögezte: civilek megfélemlítéséről az eljárás során nem volt szó.

Kontrát szerint a rendőrség törvényesen járt el, amit az is bizonyít, hogy jogorvoslati eljárási igényt nem nyújtottak be a rendőri intézkedéssel szemben. Lapunk információi ugyanakkor ellentmondanak Kontrát állításainak. Az Ökotárs munkatársaitól úgy értesültünk, hogy hat helyszínen több mint 40 rendőr vett részt a házkutatásokban, ennek költsége a szervezet jogi szakértője szerint lényegesen magasabb lehetett az említett 1,25 millió forintnál.

Az eljárás jogszerűségével kapcsolatban az alapítvány az erre szolgáló formanyomtatványokon írásban panaszt tett, amelynek az átvételéről a tértivevény is a birtokukban van, sőt, némelyik kifogásukra a rendőrség már reagált is, igaz, a legtöbbet eddig válasz nélkül hagyták. Egyelőre nem került föl a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) honlapjára az Ökotárs pályázataival kapcsolatos Kehi-vizsgálat teljes, mellékletekkel kiegészített jelentése sem, annak ellenére, hogy erre a napokban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára ígéretet tett.

Bárándy Gergely
Bárándy Gergely
Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az sem tudható, hogy a Kehi megtette-e a vizsgálati eredmények ismertetésekor beígért feljelentést – az Ökotárs Alapítvány máig nem kapta meg a jelentés szövegét, és feljelentésről sem értesítették őket. Azzal a magyar kormánytól független vizsgálattal kapcsolatban, amelyről nemrég a budapesti norvég nagykövet tett említést, lapunk megtudta: ez a norvég alapok tervszerű, minden támogatott országban sorra kerülő audit ja, amelynek az időpontját már akkor rögzítették, amikor az Ökotárssal szerződést kötöttek a pályázatok lebonyolítására.

Vagyis nem rendkívüli ellenőrzésről és nem is a Kehi-vizsgálatra adott válaszreakcióról van szó. Az ellenőrzést egy brit auditáló cég végzi, amelynek szakértői két héten át vizsgálódtak az Ökotárs-konzorciumnál és a támogatott szervezeteknél. Úgy tudjuk, a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra fogják hozni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.