Gusztos Péter följelentette Morvai Krisztinát

Közösség elleni izgatás miatt az SZDSZ két ügyben tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen. Ha pör lesz, a Magyar Fórum és Morvai Krisztina lesz az alperes. Morvai közben válaszolt Gusztosnak arra a levelére, melyben a szabaddemokrata politikus azt tudakolta, mit ért a "magukfajták" és a "magunkfajták" kifejezések alatt.

Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes, aki a feljelentést benyújtotta, az ügyeket ismertetve elmondta, hogy korábban a Magyar Fórum címlapján egy sárga Dávid-csillag közepén jelentették meg az akkor miniszterelnök-jelölt Surányi György fényképét. Az ügyvivő közölte, hogy a Dávid-csillag évszázadok óta a zsidóság jelképe, a sárga Dávid-csillagot pedig a náci Németország és csatlósai használták az általuk zsidónak minősített személyek megjelölésére.

Gusztos Péter egyúttal feljelentést tett Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti listavezetőjének levele miatt is, amelyben arra szólította fel a párt minden hívét, hogy ha valamelyikük SZDSZ-es politikussal vagy a liberálisok szimpatizánsával találkozik, akkor fejezze ki, "hogy az SZDSZ-t megveti, és a közéletből való eltűnésüket követeli".

A frakcióvezető-helyettes értelmezése szerint ez kimeríti a közösség elleni izgatás fogalmát, mert arra szólít fel, hogy a szabad demokrata politikusokat és szimpatizánsaikat a hétköznapi élet színterein is szóbeli és fizikai inzultus érje.

A politikus lépésüket indokolva azt mondta, ha az ügyészség nem teljesíti azt a feladatát, amely a szabad demokraták szerint alkotmányos kötelessége lenne, akkor kénytelenek ők megtenni a feljelentéseket.

Gusztos hozzátette: jogászaik és szakértőik folyamatosan vizsgálják, hogy a szélsőjobboldali portálokon megjelenő közösség elleni izgatással szemben hogyan lehet fellépni. A feljelentéseket minden esetben ismeretlen tettes ellen teszik.

Az SZDSZ közölte: meggyőződése, hogy a szélsőjobb előretörése nem csupán az SZDSZ tagjait és híveit fenyegeti, hanem valamennyi kisebbségben élő magyar állampolgárt, köztük a romákat, a zsidó identitású személyeket, a melegeket és azt a több százezer fiatalt is, akiket a Jobbik tagjai "nem vennének emberszámba, pusztán azért, mert elszívtak egy marihuánás cigarettát".

Morvai Krisztina: a "magukfajták" nem szeretik igazán Magyarországot

Morvai Krisztina szerint "azért kár volt rendszerváltást csinálni, hogy például az adófizetők pénzéből fenntartott Nap-keltében folyamatosan és kizárólag az MSZP és az SZDSZ frontemberei szónokolhassanak és az új erőről, a Jobbikról, azaz a tényleges változás lehetőségéről említés se essen. Hasonlóan távol áll a sajtószabadságtól, amikor például a Magyar Nemzet, a Hír Tv vagy a Lánchíd Rádió kizárólag a Fideszt ünnepli nap mint nap, elzárva a közönségét a Jobbik híreitől" - fogalmazott a Jobbik EP-listavezetője egy sajtótájékoztatón.

Morvai válaszolt Gusztos Péter néhány napja hozzá intézett nyílt levelére is. Gusztos választ várt Morvai Krisztinától arra is, mit ért az alatt, hogy Magyarország a magyaroké, kiket ért "magunkfajták és "magunkfajták" alatt, vagy mit ért például az alatt, hogy meg kell akadályozni Magyarország további gyarmatosítását. Morvai Krisztina úgy válaszolt: "A magyar termőföld, a páratlan magyar vízkészlet, az energiaforrásaink, a magyar nemzet páratlan kincsei, s persze a magyar piac (...) normális körülmények között (...) nem külföldi, hanem magyar kézben lenne. Ez a célunk, ezért valljuk, hogy Magyarország a magyaroké." A "magukfajták" azok, akik nem szeretik igazán Magyarországot. Nem azonosulnak a magyarság sorsával, nem az ember, hanem a profit és a hatalom van gondolkodásuk középpontjában. "Ők hihetetlenül sznobok, és elképesztően nagy önbizalmuk van. Erős kapcsolati tőkéjük van, és lenézik azokat, akik nem tartoznak ezekhez a bennfentes körökhöz". A "magunkfajták" azok, akiknek az érdekei eddig teljességgel háttérbe szorultak - írta.

A gyarmatosítás fogalmának értelmezését kérő kérdésére Morvai Krisztina úgy fogalmazott, "a magyar gazdaság szándékos tönkretétele és külföldi kézre játszása következtében és ettől függetlenül is folyamatosan veszik fel nemzetközi szervezetektől, külföldi bankoktól a kölcsönöket, akik ezért cserébe jogot formálnak arra, hogy Magyarországot gyarmattartóként irányítsák". A Jobbik ez ellen kíván fellépni - jelentette ki.

Arra , hogy egyetért-e a kuruc.info internetes újság szellemiségével, úgy válaszolt: ha valami nem tetszik neki, azt átugorja, ha valami érdekli, azt elolvassa. Ugyancsak Gusztos kérdésére azt írta: nem ízléses Adolf Hitler-verssel köszönteni Anyák napját (a kuruc.info így köszöntötte - A szerk.)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.