Gúr Nándor: Az MSZP a rászorulókat segítené

Ma kevesebben dolgoznak Magyarországon, mint 2010-ben, az alacsony jövedelműek fizetése pedig akár havi tízezer forinttal is csökkent – állítja az MSZP szakpolitikusa.

A kormány munkaügyi intézkedési ellentétesek a korábbi ígéretekkel, ráadásul az alacsonyabb jövedelmű embereknek okoznak károkat - jelentette ki Gúr Nándor, az MSZP alelnöke vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke azt mondta: a kormány béremelést ígért, amelyből "vasárnapi robot" lesz.

Három évvel ezelőtt, a kormányzás kezdetén a gazdasági növekedésről, egymillió új munkahelyről és radikális adócsökkentésről beszéltek. Ehhez képest 2012-ben 1,7 százalékos volt a gazdasági visszaesés, ami körülbelül 500-550 milliárd forint kiesést jelent - tette hozzá.

Az MSZP alelnöke közölte: Magyarországon jelenleg kevesebben dolgoznak, mint a 2008-as gazdasági világválság kezdetekor vagy a kormányváltást követő első negyedévben, ráadásul ötszázezren vállaltak munkát külföldön.

Az egykulcsos személyi-jövedelemadó bevezetése és az adójóváírás kivezetése miatt a legkevesebbet keresők akár havi 8-12 ezerrel is kevesebbet kapnak havonta - hangsúlyozta.

A munka törvénykönyvének változtatása következtében megszűnő vagy kevesebb műszakpótlék is csökkenti a fizetéseket, és több százezer ember nem jut hozzá az őt megillető pótszabadsághoz sem - mondta a politikus.

A 2014-es választásokat követően az MSZP olyan intézkedések sokaságát hozza majd, amelyek a Magyarországon élők többségének, a leginkább rászorulóknak a javát szolgálják – emelte ki Gúr Nándor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.