Górcső alá veszik a fideszes polgármester aláírását

Írásszakértő fogja megvizsgálni Kiskőrös fideszes polgármesterének kézírását – így döntött a Szegedi Városi Bíróság, ahol egy gazdasági bűnügy tárgyalásán azt próbálják meg kideríteni, vajon Domonyi László és két vádlott társa mikor írták alá egy iskolaberuházáshoz kapcsolódó szerződés egyes oldalait.

Írásszakértői vélemény beszerzését rendelte el a Szegedi Városi Bíróság kedden Domonyi László, Kiskőrös fideszes polgármesterének tárgyalásán, hogy kiderüljön: ő és két vádlott társa mikor írták alá egy megbízási szerződés egyes oldalait – adta hírül a délmagyar.hu.

Az úgynevezett kiemelt jelentőségű ügyben a 2006 óta regnáló polgármester a harmadrendű vádlott. A vádirat szerint a három vádlott valótlan tartalmú okirat felhasználásával elkövetett, jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének kísérletét, valamint valótlan tartalmú okirat felhasználásával az Európai Közösségek pénzügyi érdekei megsértése bűntettének kísérletét követték el.

A délmagyar.hu szerint az ügy egy uniós forrásból biztosított iskolafelújítás-pályázatról szól. A gyanú szerint ezen egy olyan cég nyert közbeszerzési eljárást műszaki ellenőri feladatok ellátására, amelyet csak több hónappal a pályázatot követően jegyzett be a bíróság. A szerződést az iskolafelújítást végző Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás kötötte, amelynek a polgármester az elnöke. A vádirat szerint a pályázat projektmenedzsere a cégbírósági bejegyzés után a szerződés megfelelő oldalait kicserélte, majd azt a szerződő felek újra aláírták.

A keddi tárgyaláson a bíróság azt próbálta tisztázni, hogy a megbízási szerződés oldalait mikor írta alá a pályázat projektmenedzsere, a pályázatnyertes kft. ügyvezetője és Domonyi László. A vádlottak ellentmondásba keveredtek ezzel kapcsolatban a korábban vallottakkal, egymással, végül már nem is emlékeztek arra, hogy pontosan mi is történt.

A tárgyalás december 15-én folytatódik – írja a délmagyar.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.