Goodfriend átadna egy listát a kormánynak

Az Egyesült Államok évente összeállítja azoknak a névsorát, akiket korrupciós ügyekben bűnösnek találtak. Ha Magyarország is ki akar tiltani amerikaiakat, az USA átadja ezt a listát.

Hallottam arról, hogy Magyarország is kitiltási listát akar összeállítani. Ebben tudunk segíteni, átadjuk azon személyek listáját, akiket az Egyesült Államokban korrupciós tevékenységben bűnösnek találtak. Ha Magyarországtól kapunk egy ilyen listát, azt fogjuk használni” – mondta André Goodfriend a Népszavának adott interjúban.

Az amerikai ügyvivő érdeklődve várja Vida lépését
Az amerikai ügyvivő érdeklődve várja Vida lépését
Teknős Miklós / Népszabadság

Az ügyvivő megismételte, a beutazási tilalomra lehetőséget adó elnöki proklamációt csak akkor alkalmazzák, ha valaki korrupt cselekményt követett el. „Ha tehát valaki jelentkezik, hogy engem a 7750-es proklamáció értelmében kitiltottak, akkor az azt jelenti, hogy elismeri, hogy korrupt tevékenységben érintett” – reagált Vida Ildikó NAV-elnök nyilatkozataira. Azt, hogy az adóhatóság elnöke rágalmazásért beperelné, úgy kommentálta: „Elképzelhető, hogy a hölgy meg is valósítja azt, amit ígért, de meg kell mondjam, nagyon érdekes, vajon hogyan is akar hozzáfogni”.

Goodfriend arról is beszélt, a magyar kormánynak nem arra kellene várnia, hogy az USA adjon át bizonyítékokat korrupciós ügyekről, hanem a magyar állampolgárok által benyújtott bizonyítékokról kellene beszélnie. „A főügyészség hivatala 2013-ban 120 korrupciós ügyet nyitott meg, de ezek közül csupán 33-ban indított nyomozást. Tehát az emberek tettek feljelentéseket korrupt közhivatalnokokról, de nem hozták nyilvánosságra, kik ezek az illetők, milyen ügyekről van szó. Az amerikai igazságügyi minisztérium éves jelentést tesz közzé a korrupciós vizsgálatokról. Konkrét adatokat tartalmaz, nevekkel, időpontokkal, milyen cselekménnyel gyanúsították meg az illetőt, mikor emeltek vádat” – mondta az ügyvivő, aki arról is beszámolt, az említett proklamáció alapján továbbra is hat ember szerepel a kitiltási listán, de más okból változhatott és később is változhat a szám.

Goodfriend az interjúban azt is megjegyezte, az Oroszországból érkező új csővezeték és az atomenergia szerepének növelése nem segítené, hanem fenyegetné Magyarország energiafüggetlenségét.

A frissen kinevezett nagykövetről, Colleen Bellről azt mondta, nagyon barátságos, közvetlen személyiség, jó a kapcsolatteremtő képessége, és az elmúlt évben folyamatosan figyelemmel kísérte, mi történik Magyarországon. Szerinte a producerként és adománygyűjtőként szerzett tapasztalatai is alkalmassá teszik a nagyköveti munkára.

Az Orbán Viktort neofasiszta diktátornak nevező John McCain republikánus szenátor szavairól úgy foglalt állást: ismert arról, hogy kemény véleményeket fogalmaz meg, s a véleményét képes tényekkel is alátámasztani, de ez nem jelenti, hogy „mindennel egyetértünk, amit a szenátor mond”. A civil társadalommal kapcsolatosan, a független bíróságok fontosságát illetően és az alaptörvényre vonatkozóan megfogalmazott bírálatával viszont azonosul a nagykövetség.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.