„Göncznek nincs méltó utódja a mai magyar elitben”

Adam Michnik, a rendszerváltás előtti lengyel ellenzék vezető alakja, a legnagyobb lengyel napilap, a varsói Gazeta Wyborcza alapító főszerkesztője lapunknak nyilatkozva azt mondta: Göncz Árpád nagyszerű humanista, elbűvölő, jó humorú ember volt, s a legkiválóbb magyar és európai tradíciók folytatója, akinek nincs méltó utódja a mai magyar politikai elitben.
Példakép volt és marad számunkra – nyomatékosította Michnik, emlékeztetve, hogy Göncz magyar és európai polgár volt, kiváló író, akit méltatott az antifasiszta ellenállásban és az 1956-os forradalomban való részvételéért.  „Kádár börtönének foglya, majd a demokratikus ellenzéknek is kiemelkedő alakja volt” – tette hozzá.

A lengyel ellenzék egykori vezető alakja emlékeztetett, hogy Göncz Petőfi Sándor és Bibó István hagyatékának az örököseként a forradalmi, európai polgári tradíciót testesítette meg. „Ismertem őt személyesen, s amikor Varsóban járt, ellátogatott a Gazeta Wyborcza szerkesztőségébe” – emlékeztetett Michnik a Göncznek a sajtóhoz és újságírókhoz fűződő bensőséges viszonyára. Göncz példaképe volt a demokratának, az emberi és állampolgári bátorságnak, „európai és magyar volt” a legjobb értelemben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.