Göncz: választás a szélsőségek és a nyugalom között

A európai parlamenti (EP) választások kapcsán fontos szempont lesz, hogy kik és milyen legitimációval képviselik majd Magyarországot Brüsszelben - jelentette ki kampánykörútjának kiskunfélegyházi állomásán az MSZP EP-listavezetője.

Göncz Kinga szerint a voksolás egyik nagy tétje, hogy a szélsőségek kapnak-e felhatalmazást a választóktól, vagy a nyugalomra, békére és összefogásra vágyó politikai erők.

"Európa szinte valamennyi országában akadnak szélsőséges mozgalmak, ám ezekkel szemben általában nagyobb a társadalmak immunitása" - mondta a politikus, aki szerint Magyarország leendő huszonkét európai parlamenti képviselőjének az európai értékekből is többet kell hazahoznia az eddigieknél.

Mindemellett persze az sem mindegy, hogy a jövőben milyen mértékben részesülünk majd az uniós támogatásokból, és azt hogyan tudja az ország valóban felzárkózásra fordítani - hangsúlyozta Göncz Kinga. - Nagyon sok teendő vár Brüsszelben a magyar politikusokra, hiszen meg kell küzdeniük azért, hogy fenntartsák az uniós szolidaritást. Ennek egyebek mellett Magyarország is haszonélvezője, hiszen a gazdasági válság enyhítésére kapott gyors világbanki segítség nagyrészt uniós tagságunknak köszönhető - vélekedett.

"Emellett komoly kihívást jelent majd a 2014-től kezdődő új uniós költségvetési ciklus tervezése is. Ennek során el kell érnünk, hogy Magyarország a jelenlegivel összevethető támogatásokban részesülhessen egyebek mellett az energiapolitika és a mezőgazdaság terén" - szögezte le a szocialista EP-listavezető.

Göncz Kinga az uniós pénzek felhasználásáról szólva úgy fogalmazott: a források oda mennek, ahol van elképzelés, lelkesedés, összefogás az emberekben egy-egy kezdeményezés megvalósításához. Ennek kapcsán jó példaként említette Kiskunfélegyházát, ahol az általa is meglátogatott innovációs központ és a könyvtár szerinte "lelke és agya is egyben" a településnek. Az EU nem Brüsszelben van, ez maga az Európai Unió - jelentette ki Göncz Kinga a helyi MSZP székházban tartott sajtótájékoztatón, az épület nagytermében rendezett lakossági fórumot megelőzően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.