Gombár Csaba: Úgy érzem magam, mint a száz évvel ezelőtt élők

Gombár Csaba politológus véleménye Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök esti, brüsszeli "teljesítményéről".

„Nincsenek háttérinformációim, de az a hír, hogy a magyar miniszterelnök először mindenki értelmezése szerint nemet mondott, mellbevágott és mélységesen megdöbbentett. Ez ugyanis az uniós szolidaritás ellen hat. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy az Európai Unió nem a gazdasági haszonelvűségre szerveződött annak idején, hanem a háborús konfliktusok elkerülésére, és ehhez talált közös alapot: a gazdaság fejlesztését. Számomra az EU tehát egyfajta nyitott végű kaland, ami perspektivitást hordoz. Épp ezért furcsállottam, hogy nem követte érdemi vita Angela Merkel egy közelmúltban tett kijelentését. A német kancellár arról beszélt ugyanis, hogy az EU szétolvadhat ugyan, de akkor senki ne csodálkozzon azon, ha az előttünk álló ötven év nem lesz annyira békés, mint az utánunk hagyott. Ezen azért érdemes volna elgondolkodni. Én is kissé úgy érzem magam, mint a száz évvel ezelőtt élők, akik akkora talán már elfelejtették, hogy milyen is az a háború. Bele is sodródtak az I. világháborúba. Talán merész a párhuzam, remélem, most nem ilyen állapotban vagyunk. Viszont szeretném leszögezni: egyáltalában nincs ínyemre, hogy  a magyar kormány az elutasítást képviselte, és csak reménykedem abban, hogy valójában ebből a végletes álláspontból próbál meg visszatáncolni a parlamenti vita szükségességének hangoztatásával.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.