Gerillamódszerekkel vadászik a Fidesz a hülyeségekre

Gerillamódszerekkel csökkentené a bürokráciát Kósa Lajos. Az új fideszes frakcióvezető akár "Mi a hülyeség?" címmel honlapot is indítana, hogy az emberek is tehessenek javaslatot az értelmetlen szabályok eltörlésére.

Gerilla-jogalkotási módszert vezet be a Fidesz-frakció, hogy ne legyen tere a lobbistáknak – mondta el Kósa Lajos azon a sajtó-reggelin, amelyen újságíróknak mutatkozott be a párt új frakcióvezetőjeként. Kiderült az is, hogy az új frakciószóvivő Halász János volt Emmi-államtitkár, a Fidesz-frakció sajtófőnöke pedig Tóth Andrea lesz.

Kósa Lajos a háttérbeszélgetésen azt mondta: Magyarországon 300 ezer jogszabály van hatályban, a legnagyobb részét az emberek nem is ismerik, a betartásukat pedig senki nem ellenőrzi, viszont a szokásos módon, kormányzati előkészítéssel, hosszas egyeztetéssel gyakorlatilag lehetetlen azokat eltörölni. Legalább százezer jogszabályról van szó ugyanis.

"Mint a szakáll, folyton nő"

Kósa Lajos mindezt azért is indokoltnak tartja, mert szerinte a bürokrácia olyan, mint a szakáll, "egyfolytában nő". Ezért a fölösleges szabályokat igyekeznek kiszedni a joganyagból, amelyek nem jók másra, mint arra, hogy legyen, aki ellenőrzi azokat. Tombol a szabályozási illúzió, "észlelünk egy problémát, alkossunk jogszabályt, holott se pénz, sem energia a végrehajtásra" – fogalmazott Kósa Lajos, aki az autósok pótizzókészlet-szabályozásával illusztrálta többek között az általa elmondottakat.

De van olyan elképzelés is, hogy "Mi a hülyeség?" címmel honlapot indítsanak, ahol mindenki elmondhatná, melyek a felesleges, értelmetlen szabályok szerinte. Szeretnék megnyerni Laár András humorista, énekes, zeneszerzőt is mindehhez.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.