Gerendás: "Vannak idők, mikor menni kell"

Ez az ország élhetetlenné vált. Értéktelenné vált az érték. Felment az ára a selejtnek - írja Facebook-oldalán közzétett rendkívül keserű levelében Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas előadóművész, aki elhagyja az országot.

Tizenöt lemez, s rangos díjak után döntött úgy Gerendás, hogy számos okból befejezi itthoni tevékenységét.

Gerendás Péter a gitárnál
Klubrádió koncertje, Hadd szóljon! Gerendás Péter

"Az egyik ok a hazánkban tapasztalható fasizálódás - írja a közösségi oldalon olvasható bejegyzésében Gerendás, aki egy korábbi, Bródy Jánossal írt dalában megénekelte: "vannak idők mikor menni kell, mikor feltűnik a ház falán a jel" - Néhány éve történt , hogy az utcán egy negyven körüli hölgy amikor meglátott azt mondta, 'te szemét patkány'. Úgy éreztem, a szívemből egy darab, kitépve ott gurult el az aszfalton. Azon gondolkodtam miféle gyűlölet bujkál ma az emberekben, amikor én, aki nem vagyok politikus (náluk szakmai ártalom az ilyesmi), televízió interjúim során a gyermekeimről beszéltem, zenémmel, vagy szövegeimmel, viselkedésemmel senkit nem bántottam, ilyet váltottam ki valakiből, aki feltehetően anya, vagy az lesz egyszer."

Gerendás Péter  úgy fogalmaz: "A mocskos zsidózás, a nácik szerecsenmosdatása, a politika kufárkodása az emberek létező előitéleteivel, a már szinte természetes hétköznapi terminológiává lett bizonyos 'zsidó háttéruralomról, zsidó bankárokról' szóló hazugságok, összeesküvéselméletek és ezzel egyidejüleg a jól bevált bűnbakképzés általánossá válása, a folyamatos cigányozás, buzizás miatt régóta fontolgattam a távozást. De van egy 'gulyás feelingem', mint ahogy egy Klauzál téri sólet életérzésem is. Az anyanyelv, a hazám iránti forró szeretetem, a költészet, az irodalom, Bartók, Kodály, József Attila, Kosztolányi, és a többiek, idekötnek."

Az ismert zenész beszámol arról, hogy anyagilag is rendkívül rossz helyzetbe került, részben azért, mert a tehetségkutatónak álcázott showműsorok szereplőit foglalkoztatják, akik ugyan csak három percig tündökölnek, de  van utánpótlás, s mindig akad, aki kis időre kitakarja a napot, utána pedig mindig jön a következő.

 "Az életem során összegyűjtött javaimat eladtam, amit mind feléltünk. Zongora, ami sokat jelentett nekem, gitárok, amelyeket a spórolt pénzemből vettem. Néhány hete egy 30 éve dédelgetett 66-os Stratocaster gitártól váltam meg, amelynek eladása (nagy érték) pont egy hónapi megélhetésünket bitosította. Pedig nem élünk nagy lábon." - fogalmaz Gerendás Péter, aki szerint  "Ez az ország élhetetlenné vált. Értéktelenné vált az érték. Felment az ára a selejtnek. A gyermekeim az iskolában akkor vannak megdicsérve, ha mozdulatlanul ülnek a padban, mint a robotok. Az ablak akkor nyílik ki automatikusan, ha a műszer oxigénhiányt jelez. Igazgatói intőt kapnak jelentéktelen csínyekért. A zeneiskolában (ahol zenével elenyészően keveset foglalkoznak) lelkipásztori jellemzést kérnek, és választanunk kell, hogy hittanra járunk, vagy etikára, amivel alaposan körül tudják rajzolni, mindenki identitását."

Búcsúzó levelében Gerendás arra a következtetésre jut: "Egy másik országban kell valahol meghúznom magam egy ideig, és bízni abban, hogy van olyan hely a Világon, ahol értékelik, amit én tudok."

Gerendás Péter bejelentésére, önvallomására sok vélemény, hozzászólás érkezett a Facebookra. Szokásos módon megjelentek a mocskolódó magyar újnácik is, de sok ismert értelmiségi is megszólalt. Többen fogalmaztak úgy - köztük például Vágó István televíziós személyiség -, hogy mások miatt szégyellik magukat. Akad, aki azt kérdezi: "Miért hagytuk, hogy így legyen?"

A közösségi oldalon egyre többen osztják meg Gerendás Százéves pályaudvar című dalát, melyben arról énekel: "Érezte, most már menni kell, mert mindig ugyanúgy kezdődik el."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.