Gazdát cserélt a Juventus

Gazdát cserélt Magyarország legrégebbi kereskedelmi rádiója, a Juventus Rádió. A jelenlegi menedzsmenttel és az adásmenet minimális változtatásával fogják erősíteni a reklámpiacon elfoglalt helyét – áll a rádió által kiadott közleményben.

A tájékoztatás szerint a már 24 éve zenét sugárzó Juventus Rádiót az elmúlt kilenc évben az ír Communicorp tulajdonolta, azonban a sikeres frekvenciapályázat után több érdeklődő is ajánlatot tett a csatornára. Az ajánlattevők közül a dán-magyar tulajdonban lévő Ayudate Investment Group vásárolta meg a rádiót üzemeltető cégeket.

A médiaportfólióját folyamatosan szélesítő Ayudate-nek ez az első, de nem az egyetlen akvizíciója Magyarországon. A közleményben azt írták, az új tulajdonos szerint a Juventus Rádió az egyik legerősebb politikailag független médiabrand Budapesten, megtartva a függetlenséget, a jelenlegi menedzsmenttel és az adásmenet minimális változtatásaival szeretnék tovább erősíteni a rádió hallgatottságát és a reklámpiacon elfoglalt helyét. A Juventus beleillik a terveikben szereplő médiaportfólió építésébe. Jól ismert és kedvelt rádió a hallgatók körében, a hirdetők pedig hatékony és kreatív felületként azonosítják.

Door Tamás, a Juventus Rádió vezérigazgatója üdvözli a közös munkát: „Rengeteg olyan ötletünk van még, amitől a hallgatók számának növekedését várjuk, illetve a hirdetőinknek is tartogatunk meglepetéseket. Biztos vagyok abban, hogy az Ayudate innovatív támogatója lesz a további fejlődésünknek.” „Hiszünk abban, hogy az átalakuló médiapiacon a Juventus a jövőben is erősíteni tudja pozícióját, és jó befektetésnek bizonyul” – tette hozzá Dr. Makra Zsolt, az Ayudate Investment Group ügyvezető igazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.