Gátépítés helyett kitelepítés Ipolytarnócon

Kisajátítják azoknak az ipolytarnóci családoknak a házait, akik az Ipoly árterületére építkeztek, és áradáskor az ingatlanaikat rendszeresen elöntötte a folyó. Korábban egy gátat akartak építeni, de az önkormányzat által elnyert 50 millió forintos támogatás kevésnek bizonyult. Így most elköltöztetik a lakókat az ártérről.

Új helyre költözhetnek az árvízterületen élő ipolytarnóci családok, az érintett nyolc ingatlan kiváltását az Országgyűlés által elkülönített 50 millió forintból oldják meg - tájékoztatta Nagy Andor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kedden a távirati irodát. Mint elmondta, a költségvetési törvényhez benyújtott, a parlament által elfogadott módosító javaslata alapján egyfajta kisajátításra kerül sor.

Nagy Andor emlékeztetett, hogy a Nógrád megyei települést szinte minden évben elöntötte az árvíz, amikor az Ipoly szintje megemelkedett. A polgármester régóta küzd valamilyen megoldásért, hogy a bajba jutott embereknek ne kelljen minden évben ugyanazt a gondot elszenvedniük - tette hozzá a képviselő. Amint arról a Népszabadság korábban egy riportban beszámolt, a község önkormányzata 50 millió forintot nyert el az Ipoly gátjának megerősítésére, a hatósági vizsgálatok során azonban kiderült, hogy ekkora összegből nem lehet biztonságosan megoldani a gáterősítést. Az elnyert támogatást ezért visszaadták, és ezután adta be módosító javaslatát a családok elköltöztetésére - közölte.

Szabó Tibor (Fidesz), Ipolytarnóc polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egyeztető megbeszélést folytatott a Belügyminisztérium két munkatársával, akik helyszíni szemlét folytattak, fényképeket készítettek és magukkal vitték az ingatlanokkal kapcsolatos anyagokat. Az 50 millió forint felhasználásáról, a lebonyolítás pontos menetrendjéről áprilisban-májusban kötnek szerződést a tárcával - tette hozzá a polgármester.

A Nógrád megyei faluban nyolc ingatlanban kilenc családot érint a költözés, hét ház a Rákóczi, egy a Dankó Pista úton épült, az Ipoly árterén.

1995 júniusa és 2011. március 19. között huszonötször volt árvízvédelmi veszélyhelyzet Ipolytarnócon. Az első tíz évben hétszer volt áradás, 2006-ban háromszor, 2008-ban és 2009-ben kétszer-kétszer. 2010-ben tízszer öntött ki az Ipoly, legutóbb pedig tavaly márciusban sújtotta árvíz Ipolytarnócot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.