Gárdisták támadtak a DK aktivistáira a Horthy-szobornál

A Magyar Gárda több tagja megtámadta a Demokratikus Koalíció aktivistáit a csókakői Horthy-szobornál. Az atrocitás azután történt, hogy az aktivisták tiltakozó feliratokat helyeztek el a szobron.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke közleményben számolt be a történtekről. Mint írta, kedd délután a DK aktivistái keresték fel a frissen felavatott csókakői Horthy-szobrot. Feliratokat kívántak elhelyezni rajta. Az A4-es papírokra a Horthy-korszak idején elfogadott zsidótörvények néhány passzusát nyomtatták ki.

Így kívánták felhívni a figyelmet arra, hogy ma a Fidesz és a Jobbik által demokratikusnak feltüntetni igyekezett rezsim olyan döntéseket hozott, amelyek súlyosan korlátozták a magyar emberek életét és szabadságát. Végső soron pedig Horthy politikája egymillió magyar ember halálát okozta – írta Molnár.

Az ügyvezető alelnök szerint az aktivisták nem tettek kárt a szoborban, de alighogy kitették a feliratokat, megjelent néhány, a környéken járőröző, magát az amúgy betiltott Magyar Gárda tagjaként megnevező személy, és inzultálni kezdték a demonstrálókat.

A közlemény szerint Szarvas Koppány Bendegúz, az Ifjú Demokraták elnökének ruháját elszakították. Majd újabb gárdisták érkeztek, és "Gárda, Vigyázz!" vezényszóra körbevették a helyszínt elhagyni igyekvő DK-aktivisták kocsiját.

Végül megérkezett a rendőrség, és megkezdődött az igazoltatás. A gárdisták által szidalmazott rendőrök is újabb erősítést hívtak, és felszólították a gárdistákat, hogy ne tegyenek kárt az autóban. A hangos hazaárulózás és kialakuló lincshangulat közepette a rendőrök azzal oldották meg a helyzetet, hogy kimenekítési szándékkal bevitték a rendőrségre a DK aktivistáit, akiket kihallgattak. A kihallgatásról jegyzőkönyv is készült. Az incidens azzal zárult, hogy a gárdisták és a demonstrálók is feljelentést tettek.

A Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja a Fidesz és a Jobbik közös akaratából burjánzó Horthy-kultuszt, egyúttal tiltakozik az ellen, hogy egy betiltott félkatonai szervezet tagjai grasszáljanak az utcán, inzultálva, megfélemlítve békés tiltakozókat. A DK büszke arra a négy fiatalra, akikben volt bátorság, hogy felemeljék szavukat a Magyarországot Hitler oldalán háborúba sodró rendszer névadója ellen.

A fekélyszerűen terjedő Horthy-kultusz árt Magyarországnak, hazánk nemzetközi megítélésének, és ebben súlyos felelőssége van Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki talán fel sem fogja tettei súlyos következményeit. A Demokratikus Koalíció a jövőben is minden lehetséges módon és fórumon tiltakozni fog a néhai kormányzót rehabilitálni, szalonképessé tenni igyekvő gesztusok ellen – zárul Molnár Csaba közleménye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.